A ROMÁN ORTODOXIA DEKONSTRUKCIÓJA
Sokkal nagyobb tétre megy itt a játék



Valószínûleg senki nem emeli majd fel azt a kesztyût, amelyet a Provincia mûhelyébõl két román szerzõ dobott az ortodox egyház tükörsimára csiszolt arcába. Vagyis érdemes rá oda figyelni. A kritika nem valamilyen erõsen frusztrált, szekus fóbiában szenvedõ, románul hozzávetõlegesen gagyogó magyar csúcsértelmiségi felöl jön, hanem két román antiakademista akadémikus tollából.

Daniel Barbu
szerint a román társadalomban viszont az Ortodox Egyház jelenti az egyetlen természetfeletti jogra alapozott legitimitással is rendelkezõ tekintélyt, amely vita tárgyává tehette volna azt a politikai babonát, amely a románokat a nemzeti egység és közigazgatási centralizmus állandó összetévesztésére készteti. Vita tárgyává tehette volna, amennyiben a kilencvenes évek során vissza tudott volna találni hatáskörei megszervezésének saját zsinati hagyományaihoz. Ezen az alapon egyenesen a totalitárius államimádat fõvádlójává válhatott volna, s alkalma lett volna kezdeményezni a kommunista állam intézményrendszerének lebontását, valamint egy szubszidiaritást alapul vevõ alkotmányos berendezkedés kialakítását. Továbbá az ortodox vallás a románság körében már a modern állam megalakulását és konszolidációját megelõzõen politikai és nem vallási közösséget jelentett. A románok "együtt-létének" volt - a nyelv mellett - második formája. Mint ilyen a törvénynek való alávetettséget és nem a transzcendens felé vezetõ csatornát jelentett. A szerzõ arra hívja fel a figyelmet, hogy a román ortodox egyház nem halmozott fel hatalom ellenes ismereteket, ahogy õ fogalmaz nem mondta ki a lelkiismeret elsõbbségét az erõvel, az igazságét a hatalommal szemben, s ritkán merte bírálni azokat a politikai-jogi eszmerendszereket, amelyeket az állam idõnként kidolgozott.

Gabriel Andreescu tovább megy, szerinte az ortodoxok jelenlegi kampánya a 200. cikkely ellen csak mellékesen vonatkozik a homoszexuálisokra. Sokkal nagyobb tétre megy itt a játék. A román ortodox egyház megpróbálja szétzúzni a politikai osztály akaratát. A "román nemzet többségére", az "ortodox keresztények millióira" való rögeszmés hivatkozás, "akiknek a bizalmából a romániai honatyák bekerültek a parlamentbe" a Zsinat 2000. szeptember 13-iki
Felhívásában, a felszólítás, hogy "a kormány és a jelenlegi parlament törvényhozói figyeljenek oda a románok gondjaira (…), akik ezen az õszön megjelennek a szavazóurnák elõtt", mindez nem más, mint a választás korbácsával való leplezetlen fenyegetés. Ha a szenátus nyilvánosan enged ennek a zsarolásnak, a zsinatnak erõs adu lesz a kezében az ország törvényhozó és végrehajtó hatalmával szemben.


Andreescu, nem túl elegáns, de annál plasztikusabb módját választja az ortodox döntéshozók szellemi konstrukciójának felvázolására. Bartolomeu Anania érsek múltját teregeti ki:
Könyvtáros szerpap volt a patriárkátuson, s annak a feljegyzésnek a dátuma szerint, amelyet említek, 1956. december 10-én börtönben ült. Már 14 éves kora óta tagja volt a Mãnunchiul de prieteni (Baráti kéve), 1936 óta pedig a Frãtiile de cruce (Keresztes testvériségek) vasgárdista szervezeteknek. 1941-ben egy hónapra õrizetbe vették, mert részt vett egy vasgárdista vezér temetésén. 1942-ben ismét letartoztatták és hat hónapra elítélték, mert a cernicai kolostor padlásán vasgárdista propagandaanyagot és fegyvereket rejtegetett. (…) Vasgárdista múltja és a börtön, meglepõ módon, nem akadályozta meg Bartolomeu Ananiát abban, hogy késõbb látványos karriert fusson be. A hatvanas években az Egyesült Államokba küldték, ahol egészen a hetvenes évek közepéig a detroiti Román Missziós Érsekség Credinþa (Hit) címû kiadványát szerkesztette. Hogy volt ez lehetséges? (…) A Vörös horizontokban Ion Pacepa szintén úgy mutatja be, mint aki a Szekuritáténak dolgozik. De ha nem is támaszkodunk e két utóbbi vallomására, teljesen világos, hogy a SRI irattárának az ötvenes évek második feléig vonatkozó adatai nem egyeztethetõk össze Anania késõbbi karrierjével. Csak az együttmûködés tette utóbb lehetõvé felemelkedését.

Mircea Boari, egy korábbi lapszámban így nyilatkozik: az önmagára valamit is adó nacionalista számára a románok négyfélék: ortodoxok, unitáriusok, katolikusok és protestánsok. Azonban közülük csak az elsõ kategória "igazán" román, s meglehet, az egyedüli román, fõleg ha nem homoszexuálisról van szó.

A Provincia mûhelyében, az ortodoxiának való nekifeszülés módszertani kérdés, minthogy olyan erõrõl van szó, amely mint láthattuk meghatározásából következõen szemben áll a regionalista aspirációkkal. Kérdés, hogy a mûhely magyar tudósai között, lesz-e, aki a dekonstruálja a romániai magyar nemzeti egyházak nacionalizmusát, lesz-e aki hozzá mer nyúlni a romániai magyar "ortodoxizmushoz".

K.A.

© 2000 TransIndex