Soós Zoltán: „a város minden lakóját képviselni fogom”

-
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A párhuzamos szavazatszámlálás éjszakai eredményei alapján Soós Zoltán független polgármesterjelölt több mint 25.500 szavazatot kapott meg a szavazókörzetek által jelentett 57.417-ből, és ezzel Marosvásárhely új polgármestere lett. Vasárnap késő este Soós úgy nyilatkozott: nem a magyarok győztek a románok felett, hanem “mi, mindannyian a korrupció és a keresztapák felett arattunk győzelmet.”

Soós Zoltán kijelentette: a város minden lakóját képviselni fogja, akár román, akár magyar, akár más nemzetiséghez tartozik. “Visszavettük a várost. Nem a magyarok, hanem mi, vásárhelyiek. Győztünk. Nem a magyarok a románok felett, hanem mi, mindannyian a korrupció és a keresztapák felett arattunk győzelmet. Történelmi győzelmet. Túlléptünk az etnikai szavazáson. A mai nappal lezártuk a Florea-rendszer elmúlt húsz évét. Lezártunk egy rendszert, ami éppen 20 évvel tartott tovább a kelleténél. Komoly sebeket ejtett a város testén. De úgy tűnik, nem ért létfontosságú szervet. Nem érte el a szívet és az agyat sem. Mert ma a vásárhelyiek szívvel és ésszel szavaztak. Mindkettő ugyanazt diktálta: változás kell ennek a városnak. Hiszen győztünk!” – mondta.

A választási hajrában függetlenként induló magyar jelölt felidézte: hosszú út vezetett győzelméig. “Évszázados előítéleteket és évtizedes sebeket kellett begyógyítanunk. Marosvásárhely ma bebizonyította, hogy nem fél többé. Nem ijed meg az uszítástól, a riogatástól. Marosvásárhely ma a változásra szavazott” – jelentette ki.

Nyomatékosította: új fejezet nyílik Marosvásárhely életében.

“Marosvásárhely legnagyobb polgármestere, Bernády György azt mondta, ha bizalmat kapok, egy új várost építek fel Önöknek. Új várost nem ígérhetek, de új szemléletet igen. Új fejezetet nyitunk Marosvásárhely életében. A többség megértette az üzenetünket és bizalmat szavazott a programunknak. Annak a programnak, amely egy jobb, élhetőbb várost ígér. Nagy kihívások állnak előttünk. Növelni kell Marosvásárhely versenyképességét, munkahelyeket kell teremteni, javítani a közlekedést, csökkenteni lemaradást a régiós nagyvárosokhoz képest. Hosszan sorolhatnám a megoldásra váró problémákat.
Előre szólok. Nem tudunk mindent azonnal megoldani. Húsz elpazarolt évet kell behozni. Csodát nem ígérhetek, csak munkát, sok munkát. Amit nyertünk, nem pozíció, hanem a problémák megoldásának felelőssége. A klikkekből, mutyikból nem kérek, de örömmel fogadok minden tanácsot, jobbító szándékot.
A ma este legfontosabb szava azonban a köszönöm. Még sokszor fogják hallani. Köszönöm a marosvásárhelyieknek, hogy bizalmat szavaztak nekem és annak a programnak, amit kollégáimmal és az itt lakókkal közösen állítottunk össze. Mert nem a személy a fontos, hanem az, amit képvisel.
Köszönöm a támogatóimnak, hogy mellém álltak. Sokan voltak, és napról napra nőtt a számuk. Nélkülük bizonyosan nem sikerült volna” – hangsúlyozta beszédében Soós Zoltán.

A párhuzamos szavazatszámlálás szerint Soós után a második helyen a Pro Románia képviselője, Claudiu Maior végzett több mint 7780 szavazattal, a harmadik helyen a PNL jelöltje, Theodora Benedek áll körülbelül 6000 szavazattal.

Marosvásárhelyen 13 polgármesterjelölt volt az idei helyhatósági választásokon. (agerpres)

Facebook hozzászólások

0 Reviews

Hasonló cikkek