A megyei tanácsba idén sem jutottak be, de elég jól szerepelt a Fehér megyei RMDSZ

-
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

„Lehetett volna jobb is, de jó ez az eredmény” – foglalta össze véleményét kérdésünkre Ladányi Árpád a vasárnapi voksolás eredményével kapcsolatban.

A szövetség Fehér megyei elnöke szerint három célt tűztek ki maguk elé, melyek közül egy teljesült maradéktalanul. Mint elmondta: szerettek volna 3 polgármesteri tisztséget elnyerni, Torockón, Székelykocsárdon és Magyarlapádon, azonban csak kettő jött össze.

Ladányi Árpád szerint az RMDSZ 20 éve próbálkozik a kb. fele-fele arányban magyarok és románok által lakott Magyarlapádon polgármestert állítani, de most sem sikerült. Sikerül viszont a tanácsosok számát 2-vel növel, így 3 helyett öt RMDSZ-es ül majd a község 11 tagú testületében. Az elnök szerint jó eredményeket értek el, jó volt a mozgósítás is, azonban a román közösség összezárt és szinte kivétel nélkül egyetlen párt és egyetlen jelölt mögé álltak be, így lett a PNL-nek polgármestere és 6 képviselője. Hozzátette: Magyarlapádon kb. 80%-os volt a részvételi arány, így lényegében mindenki elment szavazni, aki otthon tartózkodott.

Székelykocsárdon viszont úgy tudott nyerni a szövetség jelöltje, hogy a magyarság aránya mindössze 20%. Csegezi Zsuzsának és csapatának viszont sikerült megszólítania a románokat is, mindemellett pedig a községi RMDSZ-tanácsosok számát is sikerült 2-ről 4-re növelniük.

Torockón, mint megtudtuk, „simán ment minden” a szövetség szempontjából, Deák Székely Szilárd Levente nyert, az RMDSZ-nek pedig kétharmada lett a község tanácsban: 6-an vannak, emellett pedig 2 mandátumot szerzett az Erdélyi Magyar Szövetség és 1-et a szociáldemokrata párt.

A második számú céljuk az volt, mondta Ladányi, hogy növeljék az önkormányzati képviselőik számát, és ez sikerült is – az eddigi 30 helyett 33 tanácsos ül majd az RMDSZ színeiben a Fehér megyei önkormányzatokban.

Az elnök szerint a harmadik célkitűzésük az volt, hogy bejussanak a megyei önkormányzatba, ez azonban most sem sikerült, ahogy az elmúlt 20 évben egyetlen alkalommal sem. „Az a furcsa az egészben, hogy egy mandátum körülbelül 4 ezer voksot jelent, mi pedig 4,5 ezer körül szoktunk kapni, ami nem elég, mert a bejutási küszöb 6111 szavazat” – tette hozzá.

Nyitókép: Ladányi Árpád. Forrás: Facebook

Facebook hozzászólások

0 Reviews

Hasonló cikkek