Városháza
Szent-László
tér, Moskovits palota, Holdas templom
Premontrei
templom
Széchenyi
tér, Igazságügyi palota
Római
katolikus székesegyház
Kereskedelmi
Csarnok
Fő utcai
Bazár, Orsolya-zárda
Pénzügy-igazgatósági
palota
Görög
katolikus püspöki palota
Szigligeti
Színház
Fekete
Sas palota
Bémer
tér, Pannónia Szálló, EMKE palota
Szent
László templom
Rimanóczy
szálló
Park
szálló
Ullmann
palota
Royal
kávéház
Sonnenfeld
bérpalota
Új
fotóalbum
Régi
fotóalbum
Tartalom
TeleFonSzámOk
Dr.Fleisz János
Útmutató
Szerkesztette:
Teutsch Attila
|
"Ez a város Bihar vármegyének és a
Tiszán innen való darab földnek metropolisa, fővárosa vala"-írja Szalárdi
János. A 900 éves Nagyvárad - ma Bihar megye székhelye - a határtól csupán 8
kilométerre van. Nagyvárossá 150 éve vált.
A várost idegen hadak többször is
elfoglalták, sőt elpusztították, de rendre újra feltámadt. A mai város
pályafutása a X. században indult a várhoz kötődve. A Várad helynév a kicsiny
erősség, kis vár köznévből keletkezett. (A - d kicsinyítő képző. A nagy előtag
a nyelvészek szerint az egykor Kisváradnak is nevezett Kisvárdától való
megkülönböztetésre szolgált.) A hagyomány szerint Váradon az első lovagkirályunk,
az 1077 és 1095 között élő I. László a keleti országrész egyházi szervezetének
erősítésére prépostsággal monostort és huszonnégy kanonokkal káptalant
alapított, s ezt később püspökségre emelte.
A tatárjárás után a várat és a
várost teljesen újjá kellett építeni. Az újabb virágzást Vitéz János
püspöksége (1445-1465) idején jegyezték fel. Ő építette ki a magyar humanizmus
első központját. Ekkor Váradot boldog városnak, "Felix Civitas"-nak
nevezték. A harminckét éves török uralom alatt (1660-1692) a büszke végvárból
jelentéktelen település lett. A XVIII. Században újra benépesült, de gyorsabb
fejlődés csak 1849-től következett be.
A város kezdettől fogva egy nagyobb
országrésznek, 1606-tól pedig az Erdélyhez kapcsolt Partium (Részek) néven ismert
területnek a székhelye, központja volt. Közigazgatásilag még a török uralom
idején is fontos hely maradt, mivel a váradi a Magyarország területén létrehozott
öt pasalik (budai, egri, kanizsai, temesvári, váradi) közé tartozott. (A török
birodalomban a pasalik volt a legnagyobb területi-közigazgatási egység.) Központi
szerepköre nagyrészt a török uralom alóli felszabadulás után is megmaradt, majd az
1850-1867 közötti időszakban a Habsburgok által Magyarország területén
megszervezett öt kerület egyikének a székhelye lett (soproni, pozsonyi, kassai,
pest-budai, nagyváradi kerület.)
A törvényhatósági joggal felruházott
Nagyvárad Magyarország legnagyobb vármegyéjének, "Biharország"-nak a
fővárosa volt. Bihar vármegye 1876-tól, miután Debrecent és vonzáskörzetét
leválasztották róla, a maga 10590 négyzetkilométer területével az ország harmadik
legnagyobb megyéje lett. Ha az 1886. évet vesszük alapul, akkor Nagyváradnak mintegy
17 ezer négyzetkilométerre terjedt ki a vonzásköre, ám a közvetett befolyási
övezete ennél is jóval nagyobb volt. A kiegyezéskor, 1867-ben az általános
fejlettségi mutatók és a lakosság lélekszáma szerint Nagyvárad még csak az ország
legnagyobb középvárosának számított, de 1910-re már a nagyvárosaink között
foglalt helyet. Lélekszáma szerint országosan a hetedik helyen állt, ám a központi
szerepkör (közigazgatás, jog, katonaság, tanügy, kultúra, egészségügy stb.)
szerint már az ország négy legfejlettebb városa között volt: a fővároson,
Budapesten kívül csak Pozsony és Zágráb előzte meg.
A gazdasági előrelépést jól
szemléltetik az adatok. Míg a kiegyezéskor a gyáripart csak néhány szeszgyár
képviselte, 1910-ben a városban már negyvenkilenc gyár működött. A kereskedelemben
tevékenykedők aránya meghaladta a 11 százalékot, s ekkor a városnak tizenhat
pénzintézete volt.
Gondosan fejlesztették - mai szóval
élve - az infrastruktúrát is. A villamosközlekedés 1906 áprilisában indult meg, és
1912-re a villamosvonal hossza tekintetében Nagyvárad a vidéki városok között az
első helyen állt. Az első telefonközpontot még 1888-ban átadták. Gyors ütemben
haladt az utcák kövezése és korszerűsítése : a város 168 utcájából 120 volt
burkolva. A vízművet 1895-ben helyezték üzembe, a villamosmű pedig 1903 decemberében
indult meg, és a villanyáram fogyasztásában Nagyvárad mindössze hét év alatt a
második helyre került - Budapest után! A közművek fejlesztésével javul a népesség
egészségi állapota. Kiépült egy korszerű egészségügyi intézményhálózat, a
városnak 1908-ban nyolc kórháza volt. A város népessége is gyors ütemben
szaporodott. Míg 1869-ben még csak 28648 lakosa volt, a lélekszám 1910-ig 64169-re
emelkedett és 1918-ra megközelítette a 72 ezret. Ez főképp a bevándorlásnak
köszönhető. Bár lélekszáma szerint a Körösparti város az időszak végén sem
tartozott a legelsők közé, a népsűrűség szempontjából csak Budapest előzte meg.
A századforduló építészetét
Nagyváradon is bőség és sokszínűség jellemezte. A XIX. Század második felétől a
romantikust fokozatosan felváltotta az elektikus építészet. (E stílus követői
válogattak a régmúlt stílusaiban, vagy egy-egy épületen több stílust is
alkalmaztak.) Az elektika jegyében sokat építettek a városban, de az egyéni jelleget
mégis a század elején megjelenő szecessziós épületek adják.
A város főtere - a Szent László tér -
mai arculatát a századelőn nyerte el. A két legjelesebb épülete, a Városháza és a
Sas-palota mellett az úgynevezett Moskovits-palota érdemel említést.
Az új, elektikus stílusú Városházát
1904. január 10-én nyitották meg ünnepélyesen. A velencei Ca d'Oró-ra
emlékeztetően tervezett épület legdíszesebb része a neoklasszicista stílusú
főhomlokzat. Tornyát a Körös felöli részén helyezték el.
A Sas-palota, ez a régi Fekete Sas
fogadó helyén emelt reprezentatív épület, 1907 és 1909 között készült el Komor
Marcell és Jakab Dezső tervei zserint. A kivitelezést Sztarill Ferencre bízták. Az
épületben kapott helyet a Fekete Sas Szálloda. Ez 1908 novemberében nyílt meg 75, az
akkori igényekhez mérten nagy és kényelmes szobával. A három utcára nyíló Fekete
Sas frontjain és a milánói Galleria Vittorio Emanuelre emlékeztető gyönyörű
passzázsban számos üzlet és kereskedelmi meg iparvállalat képviselete kapott
helyiséget. A passzázs hasonlatosságot mutat a budapesti Gresham-palotával is. A
központi kupola mellett levő üveghomlokzaton a Sas vitrail-t a helybeli Neumann K.
készítette 1909-ben.
A Vigadó termeit 1909 májusában
avatták fel. Az épületegyüttes nemcsak Váradnak, hanem az egész országnak egyik
legszebb szecessziós palotája volt. A Moskovits Adolf és fia által épített palota a
Vágó fivéreknek, Józsefnek és Lászlónak egyik utolsó közös alkotása.
Főhomlokzata hasonlít a Vágó testvérek által 1907-ben Budapesten felépített
Gutenberg-házra. Közülük Vágó József később világhírre is szert tett azzal,
hogy elnyerte a genfi Népszövetségi Palota megépítésére kiírt pályázatot.
A Szent László tértől a hídon
keresztül a Bémer térre juthatunk. Ott alakul ki a város "kávéházi
negyede": ott kapott helyet a Royal, az EMKE, a Pannónia továbbá az Elite
kávéház. A teret a Szigligeti Színház épülete, a váradi elektikus építészet
egyik gyöngyszeme zárja le. A bécsi Fellner-Helmer cég által tervezett színház
1900-ban készült el, a külsejével a pesti Népszínházra, belsejével a
Vígszínházra emlékeztet.
Nagyvárad ama városaink közé
tartozott, amelyek tevékeny formálói voltak az országban végbemenő folyamatoknak.
Feltevődik a kérdés: mennyiben volt másmilyen a többi nagyvárosunknál?
Intézményekben nem járt elől, de annál inkább a közszellem élénkségében, a
haladás harcias óhajában, akaratában. A város haladó szellemiségéről, forrongó
fejlődést akaró életéről a kortársak is megemlékeznek. Ady Endre ezt írja:
"Ami Nagyváradon történik kicsiben, eleve és jelképesen egész Magyarország
sorsa. Ez a nyugaton, zsidós, intelligens, város sok mindent átformált bennem, ami a
falu, Nagykároly, Zilah és Debrecen, tehát a falu formált meg." Szabó Dezső
pedig nem cserélte volna el Budapesttel: "Nagyvárad az ország egyik legérdekesebb
városa volt. Mintegy szintézise vagy keresztmetszete az egész országnak. Megvolt benne
minden ellentét, minden szolidaritás, minden széthúzás. Központjában könnyen
hihette az ember, hogy Budapest egyik nagyon előkelő negyedében van. Jobb kávéházai
egészen fővárosi arányúak voltak, amelyekben mindazokat az európai hírlapokat és
folyóiratokat meg lehetett kapni, amelyeket a pesti kávéházak nyújtottak."
A város nem szülte, hanem befogadta,
majd többnyire a főváros felé repítette legtehetségesebb fiait. A múlt század
végi város még nem tudta különösebbre késztetni Krúdy Gyulát, 1900-tól azonban
az irodalmi életnek egyik csomópontjává vált, ahol közösen Ady Endre, Bíró Lajos
és Nagy Endre fontos alapelveket fektettek le: az írói elhivatottságnak, a szabad
megnyilatkozásnak a jogát, a modernek a hagyományokhoz való viszonyát az örök
újítás szellemében. Ady számára létfontosságú állomás volt a "Pece-parti
Párizs"-ban eltöltött négy év, bár ezalatt csak egy verskötete jelent meg
(1903-ban) Még egyszer címmel. Publicisztikája annál gazdagabb volt. Ő Nagyváradot
egyértelműen Debrecen elé helyezte, ezzel hosszú sajtóvitát indítva el. Egyebek
között így írt: "Ez az én hitem és programom nem kaphat táplálékot
Debrecentől, . hát röviden konstatálom, hogy Váradon igenis a legimponálóbb
jelekben jósolja meg magát a jövendő. Nálam ez nem lehet lokálpatrióta rajongás,
mert én nem vagyok ősváradi,... sőt nem is kötöttem és nem is szándékozom kötni
Nagyváradhoz az életem sorát. De szeretem, becsülöm és sokra tartom e várost, mert
magyar, merész, munkás és modern. E város lelkében tehát benne van az én
credom."
Ady ugyan valóban távozott a városból,
de ott maradt szelleme s a helyi irodalmi élethez fűződő kapcsolata: 1908-ban ő és
hat társa - Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és
Miklós Jutka - létrehozta a Holnap antológiát, amelyet ma a modern magyar irodalom
kiindulópontjának szoktak tekinteni. A Holnap-mozgalom elhallgatását követően
Nadányi Zoltán, Ligeti Ernő, Hegedűs Nándor és Tabéry Géza írásai jelentettek
eseményt. Persze, a világháború kitörése véget vetett a több évtizedes
békekorszaknak, megváltoztatta az addigra kialakult polgári életkeretet is.
A város fejlődésének csúcsidőszaka
mindenképpen az 1898 és 1913 közötti másfél évtized. Akkor alakult ki a modern
Nagyvárad a maga Közép-Európához kötődő iparával és kereskedelmével,
nagyvárosias belvárosával, régiókon átsugárzó iskoláival és művelődési
életével, egyértelműen magyar jellegű kultúrájával (1910-ben a lakosság 91,4
százaléka vallotta magát magyar anyanyelvűnek) a századelőn a részleges regionális
centrum szerepéből az igazi regionális központ felé haladt. Fejlődésének
lendülete azt sejtette, hogy néhány évtized alatt egy olyan olasz-német típusú
interregionális központtá válhat, amely képes ellétni egy nagyobb vidék igényeit,
tehermentesítve ezzel a fővárost. (Ilyen például Olaszorzságban Génua és Bologna,
avagy Németországban Dortmund és Stuttgart stb.)
Ám az első világháború után a
történelem új helyzetet teremtett és új szerepkört jelölt ki a régió városai
számára. A Trianon által kialakított államhatár szinte kettészelte Nagyvárad
vonzáskörének a területét, megbontva az évszázadok során kialakult gazdasági és
társadalmi egységet. Nagyvárad szerény határszéli város lett, s gazdasági,
társadalmi és kulturális élete igencsak beszűkült. A peremvárosi létre
emlékeztető helyzete miatt Nagyvárad lassanként elmarad a kedvezőbb helyzetű
városoktól, és ez a pangás jószerével 1990-ig folytatódott. Azóta az örökölt
hátráltató tényezők keverednek a felzárkózás érdekében tett megfelelő
lépésekkel. A dualizmus korában lerakott alapok felhasználhatók arra, hogy egy újabb
virágzás indulhasson el.
Várad 1948 előtt közigazgatásilag
négy városból állt: Várad-Újváros, Várad-Olaszi, Várad-Váralja és
Várad-Velence. (Elnevezésük eredete szempontjából Újváros és Váralja beszélő
neveket visel, viszont Olaszi és Velence a XII. század folyamán az ott nagy számban
megtelepedett vallon lakosság után kapta nevét.) Mind a négy városnak külön
közigazgatási hatósága és külön földesura volt. Például Várad-Újvároson a
földesúri hatóság jogait a káptalan, Várad-Olasziban pedig a magyar királyi kamarai
kincstár gyakorolta.
A forrásokban már a XIII. század
folyamán említett települések azonban lényegében előzőleg is egy várost alkottak,
csupán a török kiűzése után erőszakkal szétszakították őket. Hogy e helyzetet
megszüntessék (és a választó kerületeket megállapítsák), a "négy
Várad" közössége 1848 áprilisában kérelemmel fordult a népképviseleti
országgyűléshez, mamelyben "kérik magukat elöbbeni egységükbe s a megyei
hatóságoktól független önállásukba visszahelyeztetni." Ekkorra tehető hazánk
többi, úgynevezett központi városának egyesülése is. Nagyvárad összevonását
jogilag mégis sokáig nem sikerült elismertetni, végül az 1872-ben létrejövő
korszerű közigazgatási rendszer tett pontot az ügyre.
Dr. Fleisz János
Élet és tudomány 1998/28
Statisztikai adatok |
Bihar megye lakosságának eloszlása a nagyobb városokban, az 1997 július 1
statisztikai adatok szerint:
Oradea-Nagyvárad |
220732 |
|
|
|
Aleşd-Élesd |
10992 |
|
|
|
Beiuş-Belényes |
11884 |
|
Nemzetiségek szerinti eloszlás: |
|
Marghita-Margita |
18710 |
|
|
|
Nucet-Diófás |
2749 |
|
Români-Románok |
66,54% |
Salonta-Nagyszalonta |
20008 |
|
Maghiari-Magyarok |
28,45% |
Ştei-Vaskóhsziklás |
9161 |
|
Slovaci-Szlovákok |
1,22% |
Valea lui Mihai-Érmihályfalva |
10622 |
|
Germani-Németek |
0,24% |
Vaşcău-Vaskóh |
3046 |
|
Alte naţionalităţi-Más
nemzetiségek |
3,55% |
|
|