A MISMÁSOLÁSI REFLEX
Vadim és az õrület az abszolút nyertesek


Corneliu Vadim Tudor, a Nagyrománia Párt vezetõje és elnökjelöltje az exit poll-felmérések szerint körülbelül 26-28 százalékos szavazataránnyal bejutott az elnökválasztás második fordulójába. A CURS és az IRSOP felmérése szerint épp Erdélyben vezet az elnökjelöltek toplistáján, kábé 29 százalékkal -- érthetõ, ebben a régióban akad inkább vevõ a nacionalista és rasszista jellegû szövegekre.

A helyzet már csak azért is snassz, mert így az elõzetes felmérések szerint Ion Iliescu PDSR-jelölt a kisebbik rossz hálás és qrvára kényelmes szerepébe kerül. Megkaphatja mindazok szavazatát, vagy azok jó részét, akik eddig Frunda Györgyöt, Mugur Isarescut, Petre Romant, Theodor Stolojant vagy valamelyik "futottak még"-jelöltre voksoltak.

Barátom hív fel, ideges hangon sorolja a felmérési eredményeket. A választási nap esti mûsorai kezdik szépen kikészíteni az idegeit, magyarországi backup-állást, sárga csillagot meg gettókat emleget, és emlékeztet CVT elhíresült kijelentésére, mely szerint Romániát géppuskával kell kormányozni. Másik ismerõsöm szerint CVT-nek 10 százalékot hozott a konyhára, hogy a Pro TV egyik népszerû showmûsorában felléphetett (egy tegnapi hír szerint a kedves meghívott megfosztaná sugárzási engedélyétõl a tévéadót). Meg hasonlók. Ráadásul a Nagyrománia Párt (NRP) a körülbelüli 22-23 százalékával a második legerõsebb parlamenti párt. Még ha nem is kerül kormányra, ez kissé bekavarhat.

A magyar nemzetiségû választók idegessége CVT-ék elõretörése láttán érthetõ. A választási elõadásokból viszont az derül ki, hogy a román véleményformáló elitet is totál meglepetésként érinti a helyzet. Mintha mindenki arra gondolt volna: nem, ez ki van zárva. (Pedig az utóbbi három hét közvélemény-kutatásaiban említve volt a jelenlegi variáció.) A témának alig van kezelése. Idegesség, kapkodás, levertség és értetlenkedés, siránkozás, kétségbeesés, düh, és színezékként hajuknál fogva elõrántott magyarázatocskák az egész vonalon.

Emlékezz csak vissza, mekkora eufória volt itt 1996. november végén. Mindenki a "második rendszerváltást" ünnepelte, az áttörést nemzetközi téren. Abban hitt mindenki, hogy a Demokratikus Konvenció (DK) ha nem is 100 nap, de négy év alatt csak végrehajtja jó részét annak, amit a Szerzõdés Romániával címû szándéknyilatkozatban felvállalt. Teljes volt az eufória. Azok a közéleti figurák, akiknek most letört képét nézzük a tévékben, akkor ragyogtak az optimizmustól.

Románia éppúgy a kis és nagy stiklik, kényszermegoldások, összefonódások és az el-elakadó kapitalizmus országa maradt, az életszínvonal fokozatosan romlott, nõtt az infláció. A lej tovább inflálódott. Az ország 1999 elején alig tudta kiköhögni az akkor lejárt hitel-törlesztõrészleteket. Megtanulhattad, hogy, ha nyer a közép-jobb, európai elkötelezettségû ellenzék, az most visszanézve nem jelent sokat. Vagy semmit. Valahogy így. Románia következmények nélküli ország.

A mostani kétségbeesés pontosan ezért túlzás. Constantinescu csalódott támogatói Alin Teodorescu szociológusi véleménye szerint most CVT-ra szavaztak. Logikus fordulat, nemde? A fenti kijelentést a következmény-nélküliségre így értem: itt általában nem az jön be, amire "józan ésszel" számítottál. (Vagy ha bejön, az is játék-szerû, aleatorikus).

Ismét beindul a mismásolás: 1996 és 2000 között a DK játékterének elmosása zajlott, most pedig a NRP túlzott és kényelmetlen elõretörésének elkenése kezdõdik. Valószínûleg õk is megvásárolhatók, lehet, nagyobb összeget kérnek más bankszámlákra, más valutanemben. Az akciózás ugyanolyan reflexszerû, mint a porhintés.


Szin Péter

© 2000 TransIndex