BÁNOMISÉN, AVAGY A KIRÁLYNÕT MEGÖLNI NEM KELL FÉLNETEK
Balázs Imre József



Lou Stoumen fotója

Vida Gábor egyszer arról írt nekem egy levélben, hogy miként lesz a kritikus szakemberbõl politikus. A példamondatok így hangzottak: 1. A kormány gazdaságpolitikája hibás. (...érvek) 2. A kormány hibás gazdaságpolitikája árt az országnak. 3. A nemzetáruló kormány gazdaságpolitikája... stb. Nem mondom tovább. Ez a csúsztatás-sorozat azokról a bevezetõ mondataidról jutott eszembe, Attila, amelyek így hangzanak: "Akik jól érzik magukat ezekben a bulikban, beteljesítették romániai magyar sorsukat. Ez a sors olyan nyomasztó, mint egy néha megakadó szünetjel."


Ha valakinek megakad a szeme ezen a mondaton, ahogy nekem is, rögtön azt kezdi vizsgálni, hogy nem érzi-e magát túlságosan is jól a bõrében, ha épp jól érzi magát. Ha pedig rosszul érzi magát, akkor rögtön rendben van minden, tudja, hogy épp megakadt a szünetjel, nincs, amin tovább problémázni.

Nem szeretném, ha arról szólna ez a beszélgetés, hogy lehet-e, szabad-e, megéri-e túlságosan jól vagy rosszul érezni magunkat ebben a buliban, ennek a dolognak nem kell metafizikát tulajdonítani, fõleg olyast nem, amely a rossz emésztést transzszilvanizmusnak, a romániai magyar jókedvet sírva vigadásnak, a felhõtlenséget felelõtlenségnek, a romániai magyar sorsot romániai magyar sorsnak nevezi. Szerintem minden jól mûködõ intézmény, értelmes vita, sikeres lap vagy tévémûsor provokálja azokat a mondatokat, amelyek a sorsról szólnak, arról, amelyikrõl olyan jól tudni véljük, hogy milyen. A legtovább a Vida-féle Elsõ Típusú Mondatokkal lehet jutni, és talán nem lep meg, Attila, ha az esettanulmányaidat a humorról, románokról, egókról ide sorolom. Mert, igen, alaposan és mereven, ezt kár lenne az és-és vagy a vagy-vagy paneljeibe szorítani.

Most már jöhet a három rövid Elsõ Típusú Mondat.
Románok márpedig vannak, erre akkor jön rá az ember, amikor észreveszi, hogy õk is foglalkoznak azzal, amivel õ (foglalkozom valamivel/foglalkoztat valami, tehát vagyok). Az ember ilyenkor könyveket olvas, olyanokat, amilyenek magyarul még nincsenek (vannak mások, a kettõ együtt már jóval meghaladja azt, amit fizikailag el lehet olvasni), neadjisten, beszélget (még véletlenül sem arról, hogy magyar vagyok - román vagyok, így nem lehet elkezdeni egy normális öndefiníciót, mondja Láng Zsolt A kondér címû írásában, ahhoz el kell jutni, akkor, amikor már rég túl vagyunk a kölcsönös udvariaskodás kötelezõ f(r)ázisain, a szakma, a viccek, a közös rendezvények, ez-az után), fizikailag tudatosítja azt, hogy valahol elkezdõdik a másik, ebbõl azt is tudni lehet, hogy az egó hol ér véget.

Szex is van, bár ez a nyilvános fórumokon csak kevéssé látható, legutóbb Orbán János Dénes hiányolta az effélékrõl való színvonalas beszédet a Korunk 2000/10-es számában. Itt arról van szó szerintem, hogy abban a pillanatban, amikor lehetségessé válik a közhelyek lebontása ezen a befülledt terepasztalon, akkor a jelzés: gyerekek, lehetséges a közbeszéd, meg lehet szólalni, van rá fogadókészség, van reakció. Van nyilvánosság. Mindenesetre úgy tûnik, a Csáth-, Esterházy-, Nádas-alternatívák nem léteznek Erdélyben, vagy csak alig. (Még egy zárójel: Farkas Zsolt leltára a pornóval kapcsolatos ellenvetésekrõl a kolozsvári Transindex-konferencián igencsak jellemzõnek tûnt: hogy unalmas, erkölcstelen és ronda [Attila, jól emlékszem?] - szokták mondani. Mi van akkor, ha csak ezekhez lyukadunk ki ismét? És mi van akkor, ha ettõl többet tudunk majd azokról a szavakról, hogy: unalmas, erkölcstelen és ronda?)

Körülhatárolható, fiatal értelmiségi bulit játszó nemzedéket nem látok körvonalazódni, szerintem sincs nemzedéktudat (a nemzedéktudat viszont azoké lehetne, akikrõl szólnak az esettanulmányaid, Attila, a jellegzetes problémák le vannak reagálva). Nem tartom kizártnak, hogy azok az aktív fiatal szakemberek, akik már évek óta dolgoznak, szerveznek, írnak, intézményeket hoznak létre, szükségét érzik majd annak, hogy nemzedékként is próbáljanak jelen lenni a buliban. Ez ügyben jellemzõnek tartom a Krónika csütörtöki számai körül kirajzolódó sorozatot - legyen ez egy sokadik esettanulmány.

Röviden arról van szó, hogy az Elõretolt Helyõrség csoportja 1993 óta hasztalan, vagy alig némi apró eredménnyel mûködtetgeti polgárpukkasztó projektjeit. (Nincs, aki pukkad - ez is része az esettanulmány sajtóra vonatkozó részének.) Közben telik-múlik az idõ, megjelenik jónéhány kötet, itt-ott feldereng a férfikor nyara, újabb irodalom-nyelvek körvonalazódnak, és akkor feltûnnek a Krónika csütörtöki számaiban, 2000-ben K.P. piszkálódó jegyzetei. Ez a - ha jól számolom - második lehetõsége a Helyõrségnek és a többi fiatal irodalmárnak, hogy valakivel/valamivel szemben határozza meg magát, ami a nemzedéki fellépésnek (javítsatok, ha nem) szükséges vagy könnyítésül szolgáló velejárója. Csak éppen arról van szó, hogy némi kesernyés szájízt hagyna egy efféle projekt - nem ilyen lovat akarnék. Valószínûleg más sem.

Abban látok inkább lehetõséget, hogy a létezõ és újonnan alakuló intézményeket be lehet lakni. Sorolom, hogy kábé ugyanarra gondoljunk: Krónika, Provincia, TransIndex, Filmtett, Korunk, Látó, Perspektíva, Campus, LkKT, LélekJelenLét, Elõretolt Helyõrség Irodalmi Kör, Baldóver Irodalmi Kör, KMDSZ stb., tovább lehet gondolni. Ha végignézi ezeket valaki, egyfajta pozitív, kritikus/aktív attitûdöt olvashat beléjük. Nem szembenállást, inkább a fílinget: ezt is meg lehet csinálni. A föld alatt, fölött, felületesen, gyorsan, alaposan, tájékozottan, némi nonsalansszal.


Zselyem Zsuzsa hozzászólása: Colloquium Transsylvanicum hívószavakban
Kelmen Attila vitaindítója: Meg fogod bánni

© 2000 TransIndex