MEG FOGOD BÁNNI
Egy romániai magyar fiatal értelmiségi buli rendszeréhez
kóreai képregényrészletekkel illusztrálva
|
Azt hinnénk, hogy buliba azért járunk,
mert szükségünk van a kikapcsolódásra. Ez így is lehet, csakhogy a romániai
magyar frissen végzett diákok bulijai nem csak a lazulásról és tombolásról
szólnak, hanem a tökéletes tehetetlenségrõl, is. Akik jól érzik
magukat ezekben a bulikban beteljesítették romániai magyar sorsukat. Ez a sors olyan nyomasztó,
mint egy néha megakadó szünetjel.
Ami itt következik egy szándékosan, kicsit kiélezett vázlat. Amibõl kiindul,
nyílván nem általános, de nem is akcidentális. De pont elég notórius
ahhoz, hogy méltó legyen egy skiccre. Ami talán vitaindító. Skicc:
A humor forrásai
Az ital, a szex és a románok: egy fiatal magyar értelmiségi számára ezek
a humor fõ forrásai. A helyzet nem annyira kétségbeejtõ, mint amennyire tûnik,
mert kevés bulin alakul úgy, hogy állandó, a reggelbe nyúló humorizálás
folyjon. Ez az egészet elviselhetetlenül fárasztóvá tenné, s akkor mi végre
az egész? Inni
mindenhol szokás, és valószínûleg mindenhol "kötelezõ"
megmosolyogni feleink lerészegedéssel kapcsolatos viccein. Ez a jó szándék jele.
Akár egy rítus: a piával kapcsolatos poénkodással tesztelem, hogy minden rendbe
van-e közöttünk, õ pedig a poén "értésével" jelzi,
ha igen. Ha valaki nem iszik, vagy veszi a poént, tette okvetlenül magyarázatra szorul.
A szexualitással
kapcsolatos viccek nagy részben (általában vagy egyes, de) mindenképpen a nõk
kárára történnek, hangzanak el. Ezek a bárgyú inzultusok, inkább
a székelyekre jellemzõ virtuskodás logikájából következnek, de általánosan
is jellemzõk. A nõk többnyire hallgatnak, vagy férfit alakítanak.
Ez e fajta szexuális humorizálás nem túl korszerû, de etológiailag legalábbis
megmagyarázható. Vagyis nem csak a mi specialitásunk. Viszont a mi specialitásunk ezekben
a viccekben nagyon unalmasnak lenni, ami már rosszat sejtet azzal kapcsolatban, hogy milyenek lehetünk,
amikor csináljuk. Ha bele gondolunk, hogy a legdekadensebb pillanatainkban is, milyen sematikus a szexuális
fantáziánk, méltán hökkenhetünk meg egy Tompa
Gábor rendezés nyíltszíni mellmaszírozásának
sziporkázóan ravasz eredetisége láttán. Csöppet sem elhanyagolandó
frissítõ szellõ érkezett ugyan az Elõretolt
helyõrség holdudvarából, viszont tõlük
is inkább arról tudhattuk meg dolgokat, hogyan kell pukkasztani a prûdeket, sokkal kevesebbet
arról, hogy az ágyéknak milyen további "segédigéi" lehetségesek.
A románokról
azt lehet tudni, hogy valójában nem léteznek, mert azokkal a jellemvonásokkal, amelyekkel
a magyarok felruházzák õket, létezni nem lehetséges. Vagyis a románok
nem léteznek, csak mint problematika, és a humor illetve nagy mennyiségû romániai
magyar nemzeti frusztráció forrása. Románokat ugyan lépten-nyomon lehet látni,
de ezek csak kóbor szellemek, amelyek létünk és tegyük hozzá, saját
létük elviselhetetlenségére spekulálnak. Kíméletesebb interpretációkban
a románok tévednek. Kegyetlenebbekben nem is tévednek, mert alkalmatlanok még a tévedésre
is. A románok, minthogy soha nem emberi lények halmazaként tematizálódnak, hanem
a poénok absztrakt célpontjaiként, bármiben bûnt felvehetnek, sõt esetleges
erényeik is valamiféle kollektív jellemhibájuk aspektusa lehet csupán. A románok
bûnösségének folyamatos megállapítása sok féle képen
ritualizálódott,
de leginkább a humorban. A románok létét csak hasonló elhárító
rítusokkal tudjuk elhárítani. Nem másodlagos, hogy ezzel a saját tehetetlenségünk
vastag részét is letudhatjuk.
Az egók
A frissen végzettek bulijain nagy valószínûségel jelen vannak olyanok is, akik
legalább pár hónapot Magyarországon töltöttek. Ha õk csak látogatóba
jöttek haza, akkor azért, ha kényszerbõl, akkor azért, ha lelkiismereti okokból
akkor pedig azért minden okuk meglehet arra, hogy az ilyen bulikon valami ne legyen rendben a fejükben.
(1.) Elmész, és kint maradsz, ha vissza jössz az egykori barátaid közé: meg
fogod bánni. (2.) Elmész, de nem maradsz kint, pedig erre számítottál, és
bizony a helyett, hogy itthon építgesd a kis sorsodat, vissza kellett jönnöd a nagy semmibe;
hát persze, hogy minden reggel úgy kelsz, hogy megbántad. (3.) Visszajössz lelkiismereti
okokból, ezért amolyan nyomorult hõsnek érzed magad, mert senki sem méltányol,
és te magad is már kezdesz arra gondolni, hogy azért vagy itthon, mert kint nem voltál
elég jó. Itthon viszont semmihez sem vagy elég rossz, még ha görcsös és
frusztrált is vagy és mindent, amit teszel még el sem kezdted, de már megbántad,
mert feleslegesnek érzed, úgyhogy nem is csinálsz inkább semmit, amit pedig utólag
meg is bánsz, mert mégis csak jobb a valami, mint a semmi. Bármi is legyen, ott vagy, vagy
itt vagy, vagy-vagy, de mindenképpen meg fogod bánni. Tudni lehet: mindenképen meg fogod bánni.
Melankólia
igen, irónia
nem
Ehhez hozzá járul még, hogy nincs pénz, amirõl szintén elég sokat
szokás beszélni. A leginkább az a nyomasztó, hogy ennek folytán a fiatal értelmiségi
nem juthat hozzá azokhoz a kulturtényekhez, amelyek normális metabolizmusához szükségesek.
Ezért sokkal nagyobb becsben vannak tartva és ökonómikusabban vannak kezelve azok a hordozók,
amelyek az értelmiségi léthez szükséges információkat tartalmazzák,
és természetesen nagy áldozatok árán lettek megszerezve. Normális üzemmódban,
ezeket az információkkal hanyagsággal és egészséges felületességgel
szokás számba venni, de nálunk nem. Mi alaposan és mereven olvasunk. Alaposan és
mereven beszélünk, két dolog, ami persze nem összeegyeztethetõ. Ugyanakkor a tájékozatlanság
palástolására is jöttek maguktól a mindenféle piti technikák. Innen
a rohadt melankólia, ami, amint elhallgatunk, és észre vesszük magunkat, beüzemel.
Amirõl nem esik szó
Az RMDSZ és kormányzati szerepvállalása így vagy úgy de fel-fel merül.
Abban szinte mindenki egyet szokott érteni, hogy 1.) az RMDSZ egy nagy csõdtömeg, 2.) az egész
egy nagy csõdtömeg, 3.) az RMDSZ-re szüksége van ennek a csõdtömegnek, mert
nélküle nem mehet Európába. 4.) Viszont az RMDSZ-el sem mehet a cucc Európába,
mert egy nagy csõdtömeg, és hiába az egész, bármit is tenne. 5.) Az RMDSZ-nek
meg kellene zsarolni a cuccot, hogy csak akkor, megy bele, ha tényleg megyünk Európába,
és ha nem, akkor nem. Rajtunk ugyan nem múlik, de éppen ezért nem. Viszont ennek semmi
értelme, mert bármi van, menni akkor sem. Mert igen vagy, nem: nem.
Arról viszont nem szokott szó esni, hogy rajtunk is múlik, és ha így, akkor
igen, és ha nem, akkor is igen, mert ez a mi játszmánk is, és egyedül azt tehetjük,
hogy igen, mert igen, igen, igen, még akkor is, ha alapvetõpen nem. De ez bonyolult, mert a kóbor,
nekünk, és tegyük hozzá maguknak is rosszat akaró szellemekkel nem lehet, emberszabásúaknak
kell vennünk õket, ami egy romániai magyar fiatal értelmiségi buliba még
viccnek is rossz.
Nem szokott szó esni arról sem, ami még háborús helyzetben is téma: a
nemzedékiség. Ez egy nemzedéktudat nélküli nemzedék, vagyis nem létezõ
nemzedék. Árnyékok árnyéka. Minthogy nem szokott róla szó esni,
arról sem eshet szó, miért nincs szembenállás és akarat. Miért
nincs intézményesült underground, viták, kritikus szellem, az értékek átértékelése,
kreatív felületesség. sebesség. Hogy miért nincs a téttel bíró
dolgok felismerése.
Kelemen Attila
© 2000 TransIndex
|