MEG FOGOD BÁNNI
Egy romániai magyar fiatal értelmiségi buli rendszeréhez



kóreai képregényrészletekkel illusztrálva

Azt hinnénk, hogy buliba azért járunk, mert szükségünk van a kikapcsolódásra. Ez így is lehet, csakhogy a romániai magyar frissen végzett diákok bulijai nem csak a lazulásról és tombolásról szólnak, hanem a tökéletes tehetetlenségrõl, is. Akik jól érzik magukat ezekben a bulikban beteljesítették romániai magyar sorsukat. Ez a sors olyan nyomasztó, mint egy néha megakadó szünetjel.


Ami itt következik egy szándékosan, kicsit kiélezett vázlat. Amibõl kiindul, nyílván nem általános, de nem is akcidentális. De pont elég notórius ahhoz, hogy méltó legyen egy skiccre. Ami talán vitaindító. Skicc:


A humor forrásai
Az ital, a szex és a románok: egy fiatal magyar értelmiségi számára ezek a humor fõ forrásai. A helyzet nem annyira kétségbeejtõ, mint amennyire tûnik, mert kevés bulin alakul úgy, hogy állandó, a reggelbe nyúló humorizálás folyjon. Ez az egészet elviselhetetlenül fárasztóvá tenné, s akkor mi végre az egész?
Inni mindenhol szokás, és valószínûleg mindenhol "kötelezõ" megmosolyogni feleink lerészegedéssel kapcsolatos viccein. Ez a jó szándék jele. Akár egy rítus: a piával kapcsolatos poénkodással tesztelem, hogy minden rendbe van-e közöttünk, õ pedig a poén "értésével" jelzi, ha igen. Ha valaki nem iszik, vagy veszi a poént, tette okvetlenül magyarázatra szorul.

A szexualitással kapcsolatos viccek nagy részben (általában vagy egyes, de) mindenképpen a nõk kárára történnek, hangzanak el. Ezek a bárgyú inzultusok, inkább a székelyekre jellemzõ virtuskodás logikájából következnek, de általánosan is jellemzõk. A nõk többnyire hallgatnak, vagy férfit alakítanak.

Ez e fajta szexuális humorizálás nem túl korszerû, de etológiailag legalábbis megmagyarázható. Vagyis nem csak a mi specialitásunk. Viszont a mi specialitásunk ezekben a viccekben nagyon unalmasnak lenni, ami már rosszat sejtet azzal kapcsolatban, hogy milyenek lehetünk, amikor csináljuk. Ha bele gondolunk, hogy a legdekadensebb pillanatainkban is, milyen sematikus a szexuális fantáziánk, méltán hökkenhetünk meg egy
Tompa Gábor rendezés nyíltszíni mellmaszírozásának sziporkázóan ravasz eredetisége láttán. Csöppet sem elhanyagolandó frissítõ szellõ érkezett ugyan az Elõretolt helyõrség holdudvarából, viszont tõlük is inkább arról tudhattuk meg dolgokat, hogyan kell pukkasztani a prûdeket, sokkal kevesebbet arról, hogy az ágyéknak milyen további "segédigéi" lehetségesek.

A románokról azt lehet tudni, hogy valójában nem léteznek, mert azokkal a jellemvonásokkal, amelyekkel a magyarok felruházzák õket, létezni nem lehetséges. Vagyis a románok nem léteznek, csak mint problematika, és a humor illetve nagy mennyiségû romániai magyar nemzeti frusztráció forrása. Románokat ugyan lépten-nyomon lehet látni, de ezek csak kóbor szellemek, amelyek létünk és tegyük hozzá, saját létük elviselhetetlenségére spekulálnak. Kíméletesebb interpretációkban a románok tévednek. Kegyetlenebbekben nem is tévednek, mert alkalmatlanok még a tévedésre is. A románok, minthogy soha nem emberi lények halmazaként tematizálódnak, hanem a poénok absztrakt célpontjaiként, bármiben bûnt felvehetnek, sõt esetleges erényeik is valamiféle kollektív jellemhibájuk aspektusa lehet csupán. A románok bûnösségének folyamatos megállapítása sok féle képen ritualizálódott, de leginkább a humorban. A románok létét csak hasonló elhárító rítusokkal tudjuk elhárítani. Nem másodlagos, hogy ezzel a saját tehetetlenségünk vastag részét is letudhatjuk.

Az egók
A frissen végzettek bulijain nagy valószínûségel jelen vannak olyanok is, akik legalább pár hónapot Magyarországon töltöttek. Ha õk csak látogatóba jöttek haza, akkor azért, ha kényszerbõl, akkor azért, ha lelkiismereti okokból akkor pedig azért minden okuk meglehet arra, hogy az ilyen bulikon valami ne legyen rendben a fejükben. (1.) Elmész, és kint maradsz, ha vissza jössz az egykori barátaid közé: meg fogod bánni. (2.) Elmész, de nem maradsz kint, pedig erre számítottál, és bizony a helyett, hogy itthon építgesd a kis sorsodat, vissza kellett jönnöd a nagy semmibe; hát persze, hogy minden reggel úgy kelsz, hogy megbántad. (3.) Visszajössz lelkiismereti okokból, ezért amolyan nyomorult hõsnek érzed magad, mert senki sem méltányol, és te magad is már kezdesz arra gondolni, hogy azért vagy itthon, mert kint nem voltál elég jó. Itthon viszont semmihez sem vagy elég rossz, még ha görcsös és frusztrált is vagy és mindent, amit teszel még el sem kezdted, de már megbántad, mert feleslegesnek érzed, úgyhogy nem is csinálsz inkább semmit, amit pedig utólag meg is bánsz, mert mégis csak jobb a valami, mint a semmi. Bármi is legyen, ott vagy, vagy itt vagy, vagy-vagy, de mindenképpen meg fogod bánni. Tudni lehet: mindenképen meg fogod bánni.

Melankólia igen, irónia nem
Ehhez hozzá járul még, hogy nincs pénz, amirõl szintén elég sokat szokás beszélni. A leginkább az a nyomasztó, hogy ennek folytán a fiatal értelmiségi nem juthat hozzá azokhoz a kulturtényekhez, amelyek normális metabolizmusához szükségesek. Ezért sokkal nagyobb becsben vannak tartva és ökonómikusabban vannak kezelve azok a hordozók, amelyek az értelmiségi léthez szükséges információkat tartalmazzák, és természetesen nagy áldozatok árán lettek megszerezve. Normális üzemmódban, ezeket az információkkal hanyagsággal és egészséges felületességgel szokás számba venni, de nálunk nem. Mi alaposan és mereven olvasunk. Alaposan és mereven beszélünk, két dolog, ami persze nem összeegyeztethetõ. Ugyanakkor a tájékozatlanság palástolására is jöttek maguktól a mindenféle piti technikák. Innen a rohadt melankólia, ami, amint elhallgatunk, és észre vesszük magunkat, beüzemel.

Amirõl nem esik szó
Az RMDSZ és kormányzati szerepvállalása így vagy úgy de fel-fel merül. Abban szinte mindenki egyet szokott érteni, hogy 1.) az RMDSZ egy nagy csõdtömeg, 2.) az egész egy nagy csõdtömeg, 3.) az RMDSZ-re szüksége van ennek a csõdtömegnek, mert nélküle nem mehet Európába. 4.) Viszont az RMDSZ-el sem mehet a cucc Európába, mert egy nagy csõdtömeg, és hiába az egész, bármit is tenne. 5.) Az RMDSZ-nek meg kellene zsarolni a cuccot, hogy csak akkor, megy bele, ha tényleg megyünk Európába, és ha nem, akkor nem. Rajtunk ugyan nem múlik, de éppen ezért nem. Viszont ennek semmi értelme, mert bármi van, menni akkor sem. Mert igen vagy, nem: nem.

Arról viszont nem szokott szó esni, hogy rajtunk is múlik, és ha így, akkor igen, és ha nem, akkor is igen, mert ez a mi játszmánk is, és egyedül azt tehetjük, hogy igen, mert igen, igen, igen, még akkor is, ha alapvetõpen nem. De ez bonyolult, mert a kóbor, nekünk, és tegyük hozzá maguknak is rosszat akaró szellemekkel nem lehet, emberszabásúaknak kell vennünk õket, ami egy romániai magyar fiatal értelmiségi buliba még viccnek is rossz.

Nem szokott szó esni arról sem, ami még háborús helyzetben is téma: a nemzedékiség. Ez egy nemzedéktudat nélküli nemzedék, vagyis nem létezõ nemzedék. Árnyékok árnyéka. Minthogy nem szokott róla szó esni, arról sem eshet szó, miért nincs szembenállás és akarat. Miért nincs intézményesült underground, viták, kritikus szellem, az értékek átértékelése, kreatív felületesség. sebesség. Hogy miért nincs a téttel bíró dolgok felismerése.

Kelemen Attila

© 2000 TransIndex