TransFórum Tõkés Lászlóval
"Hogyha az RMDSZ nem lesz képes a jelenlegi irányvonalán változtatni, nem lesz más választás, mint új politikai pászmát nyitni."

A Szabadsággal és a Kolozsvári Magyar Televízióval közösen készített fórumunk aktuális vendége Tõkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, aki válaszol az Önök által feltett kérdésekre.


kérdezõ: Selyem Zsuzsa
Hogyan látja a kereszténység és háború viszonyát (nem feledkezve meg a történelem nagy "szent háborúiról", melyekrõl, mint azt hál Istennek tudjuk, térítés ürügyén történtek fosztogatások, vérengzések, erõszakok)?
Tõkés László: Függetlenül a kereszténységtõl és a vallási felfogástól a háborúk is pont úgy hozzátartoznak a valósághoz, mint a betegségek, a gazdasági élet vagy éppenséggel a tudományok fejlõdése, miképpen a bûnök is. Nos, tudjuk jól, hogy semmilyen kérdésre nem lehet egységes, sematikus választ adni. Vegyük például a tudományos fejlõdést, szem elõtt tartva a felfedezések káros, romboló hatásait. Vagy gondoljunk a genetikai fejlõdéssel történõ visszaélésekre, vagy a robbanószerek feltalálására. Mindent lehet jó és rossz irányba is használni.

Úgy vélem, hogy a háborúkkal is ugyanez a helyzet. A pacifizmus egyoldalúságába esnénk, ha azt mondanánk a Ne ölj parancsolat alapján, hogy a háború a Sátán fegyvere. Egészen más megítélés alá esik, ha önvédelembõl fegyvert ragadnak egy elnyomott kisebbség ellen elkövetett agresszió nyomán, mint például a hódító háborúk kirobbantása. Tehát esete válogatja. Egységes választ erre a kérdésre nem lehet adni. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy a Ne ölj parancsolat ellen véteni bûn. De ezzel még csak a gyilkosság bûnét értelmeztük. Azt hiszem, hogy a realitás keretén belül minden háború esetében egyedi és árnyalt választ kell keresnünk.
kérdezõ: Levente Klein
Ha az RMDSZ vezetõsége ugyanaz marad, mint most, mikor lesz Ön szerint magyar állami egyetem?
Tõkés László: Az RMDSZ az elmúlt tíz évben egészében véve helytelen felsõoktatási politikát folytatott. Ennek következtében a magyar egyetem alapítására, illetve a magyar egyetem helyreállítására irányuló törekvéseink esélyei igencsak meggyengültek. Úgy vélem, még ha maximálisan is kihasználtuk volna a lehetõségeinket, akkor sem biztos, hogy elértük volna a célunkat. Engedtük magunkat az RMDSZ keretén belül belekényszeríteni olyan diverziós zsákutcákba, amelyek tévútra vezettek. Nos, mi, Nagyváradon emiatt arra kényszerültünk, hogy az egyházi hátterû magánegyetem létrehozását kezdeményezzük, ami egészen új helyzetet teremtett.

Most már az RMDSZ-nek máshonnan kell folytatnia az egyetem helyreállítására, illetve a magyar egyetem megvalósítására irányuló politikáját. Vagyis el kell végeznünk az eddigi felsõoktatási politika revízióját, fel kell dolgoznunk az elmúlt tíz év tanulságait, és az egyházi hátterû magánegyetem létrehozása teremtette új helyzetnek megfelelõen ki kell igazítanunk az állami magyar nyelvû oktatás helyreállítására vonatkozó elképzeléseinket.

Úgy vélem, a román állam nem kerülheti el, hogy rövidebb vagy hosszabb távon a magyar állami egyetemet létrehozza. Ennek esélyei csak javulnak az európai integrációs politika erõsödésével. Másfelõl pedig, a magyar magánegyetem létrehozása olyan kényszerhelyzetet teremt, amely jótékonyan hat vissza az állami anyanyelvû oktatás esélyeire. Azt mondanám, több úton indultunk el ugyanazon tér felé. Így nagyobb esélyünk is van arra, hogy célba érkezzünk.
kérdezõ: Levente Klein
Mint az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, mit próbált tenni a csángók sorsának rendezése érdekében?
Tõkés László: Politikai megnyilvánulásaim határozottak voltak. El egészen odáig, hogy amikor az 1990-es évek elején II. János Pál pápa magánkihallgatáson fogadott, a gyulafehérvári érsekség létrehozása, a görög katolikus egyház jogaiba történõ visszahelyezése mellett az egyik központi téma a csángómagyarok jogainak biztosítása, az anyanyelvhasználat helyreállítása volt. Az elmúlt tíz évben egyetlen alkalmat sem mulasztottam el, hogy ne vessem fel a csángó kérdést.

Az egyik nagy akadály az, hogy az RMDSZ a csángó kérdésben eléggé lagymatagon és álmosan viselkedett. A kormányban való részvétel idejét ebben a tekintetben sem használta ki megfelelõképpen. Másrészt nagy akadály a csángók vallási hovatartozása. Úgy vélem, nem siethet elõre egy református fõpap a csángók támogatása ügyében. Ebben a kérdésben Gyulafehérvár, a magyar katolikus püspöki kar és a magyar katolicizmus irányadó példájára van szükség. Mi ehhez zárkózhatnánk fel meggyõzõ módon.
kérdezõ: Dezsõ Péter
Hogyan látja összeegyeztethetõnek a papi palástot a politikai szerepvállalással? Az Úrnak elkötelezett személy nem szolgálhat egy politikai érdeket, vagy mégis?
Tõkés László: Ez mondvacsinált probléma. Az Anyaszentegyház minden idõkben és az élet minden kérdésében állást foglalt, kialakította a véleményét. Nem létezik a valóságnak olyan szelete, amelyrõl ne találnák eligazítást a Szentírásban. Márpedig nekünk a zsinórmértékünk, magatartásunk forrása a Szentírás. Nos, közismert, hogy a Szentírás meghatározó szereplõi a próféták, apostolok, Isten küldöttei a történelem minden idejében kénytelen-kelletlen viszonyultak a korabeli helyzethez, el egészen a politikai radikalizmusig, a hatalom megítéléséig. A reformáció hasonlóképpen közvetve vagy közvetlenül politikailag elkötelezett volt. A Vatikán példás formában nyilatkozik meg a világ nagy kérdéseiben, melyeknek politikai vetülete tagadhatatlan. Itt legfeljebb tehát csomagolás kérdésérõl lehet szó.

Ugyanakkor olyan kitételt szabhatunk meg, hogy az egyház ne bonyolódjon pártpolitikai küzdelmekbe, de a politika tárgyát képezõ kérdésekben fejezze ki a véleményét. Például a népek ellen elkövetett igazságtalanságok, vagy a gazdasági korrupció tekintetében. Hogy is képzelhetnénk el, hogy az irgalmas szamaritánus történetének áldozatát, az útszélen vérben fekvõ embert sajnáljuk, de nem sajnáljuk Románia népét, akit éppen az utóbbi néhány év felelõtlen gazdaságpolitikája mélységes nyomorba döntött. Mutatis mutandis, az Anyaszentegyház kollektív módon, társadalmi méretekben ugyanazt a politikai elkötelezettséget kell hogy érezze az egész nép iránt, mint az útszélen vérben fekvõ felebarátjával szemben, akiért felemeli szavát.
kérdezõ: Fleisz Zoltán
Megvalósítható-e Ön szerint Székelyföld autonómiája a következõ évtizedben? Ha nem, akkor az okot a román fél csökönyös ellenállásában, vagy az RMDSZ autonómiamentes politizálásában látja?
Tõkés László: Mindkettõben. Ahhoz hogy az autó jól haladjon, az útnak is és az autónak is jónak kell lennie. A romániai közegben nagyon nehéz elõre haladni, célt érni. Annál is inkább, mert ezek az utak kaotikusak, összekuszáltak. Másfelõl pedig azzal a fajta tragacs-politizálással, amely nem meri kimondani a céljait, még csak tájékozódni sem lehet, nem hogy elõrehaladni. Ezen még az a körülmény sem változtat, hogy senki nem tagadja, hogy az RMDSZ-ben folyik munka. Igen ám, de nagy fáradsággal lehet eredménytelenül is dolgozni, helyes vagy helytelen úton járni. Csak azzal a különbséggel, hogy az egyik út célba visz, a másikon haladni pedig értelmetlen.

A jó politikának nemcsak az elõrehaladás a feladata, hanem egyben az út elõkészítése is. Nem alkalmazkodó, opportunista vagy konjunktúra politikára, hanem helyzetteremtõ, úttörõ politikára van szükség. Erre nézve a legjobb példa Erdély. A 16-17. században Erdély kis önálló államként, két malomkõ között, nagyhatalmak szorításában is megtudott önmaga maradni. Ez jó bizonyítéka annak, hogy amennyiben érdekeit helyesen érvényesítik, nem elveszett egy kis nép, kis ország vagy régió. Az erdélyi hagyományok arra is figyelmeztetnek, hogy valójában csak akkor kerülünk válságba, ha a negatív körülményeknek a hatására lemondunk önmagunkról.

Az autonómia a legkevesebb, amire szükségünk van ahhoz, hogy fennmaradjunk. Nem kérdéses, hogyha a trianoni politika folytonossága megmarad -- márpedig az utóbbi tíz évben láthattuk, hogy jobb kiadásban, de a trianoni folyamatok tovább haladnak --, és nem tudunk változtatni a helyzetünkön, akkor nagyon kevés a túlélési esélyünk. Az autonómia, vagyis a korlátozott önrendelkezés megvalósítása számunkra tehát létkérdést jelent. Politikai imperatívusz kell legyen az erdélyi magyarság számára. De ha mi sem akarjuk eléggé, és mi sem képviseljük kellõ határozottsággal, akkor kitõl várjuk, hogy valamire jussunk ebben a tekintetben.

Úgy vélem, az õszi választások vízválasztót jelenthetnek a romániai magyar politikában. Vagy a Magyar Népi Szövetség sorsára jutunk -- és akkor ki tudja meddig kell várnunk valami csodára, hogy ismét a minimális esély birtokába jussunk --, vagy sikerül változtatnunk a helyzetünkön. Ezt mondtam az anyaországban. Ezt mondom hazafelé is, és noha nincs erõm befolyásolni, ezt mondom nyugaton is. Mindhárom oldalon a kisebbségpolitika gyökeres revíziójára van szükség. Európai szinten is át kell értékelni a kisebbségpolitikát. Lásd a balkáni háborút, vagy gondoljunk Magyarországon a kádári rendszer internacionalizmusára, illetve az utóbbi tíz év kozmopolitizmusára. Nem utolsósorban pedig magunk, az erdélyi magyar kisebbségpolitika alanyainak is át kell újraértékelnünk ezen a téren folytatott politikánkat, hogyha meg akarunk kapaszkodni.
kérdezõ: Fleisz Zoltán
Megfelelõnek, elégségesnek tartja-e a készülõ státustörvényt jelenlegi formájában?
kérdezõ: Fenesi László
Ön szerint mi lenne az elfogadható jogi státus a mai Magyarország határain kívül rekedt magyarság számára? A külhoni állampolgárság jelentene-e megoldást, vagy pedig a FIDESZ által is szorgalmazott státustörvény?
Tõkés László: A koncepciót tartom fontosnak. Éspedig a nemzet együvé tartozásának valamiféle artikulációját, kifejezõdését. Ez többféle módon valósítható meg. Irodalmi téren már késznek vehetõ. Emlékeztetni szeretnék Szûrös Mátyásnak 1988-ban tett kijelentésére: minden határon túli magyar a magyar nemzet szerves része. Vagy Antall József híres mondására, példaértékû politikai megfogalmazására, hogy tizenötmillió magyar miniszterelnöke.

Errõl a pontról tovább kell lépni. Szükség van a magyar nemzet egységének jogi, politikai megfogalmazására. Meg kell találnunk ennek sajátos politikai és jogi formáját. A kettõs állampolgárság, a külhoni állampolgárság, vagy a határon túli magyarok különleges jogállására vonatkozó elképzelés mind ugyanannak az elvnek különféle megfogalmazása és szintje. Természetesen az volna jó, ha a kettõs állampolgárság maximumával indulhatnánk, de a magyar kormánytól el tudom fogadni, hogy a jelenlegi politikai helyzetben ez a maximális elképzelés nem megvalósítható.

Remélem, hogy a magyar kormány felfogásában a magyarság jelenlegi helyzetének és az európai viszonyok reális felmérésébõl fakadó következtetések érvényesülnek, nem egyfajta politikai minimalizmus. Különösképpen, ha a magyarországi politikai ellenzékre gondolunk, amely még a különleges jogállás megadását sem nézi jó szemmel, akkor még inkább az az érzésem, hogy a magyar kormány jó úton jár, amikor a különleges státus szintjével megelégszik. Bízom abban, hogy a magyar kormány a különleges státust csak a rendezés elsõ lépésének tekinti.

A különleges jogállás kérdését összekapcsolnám az autonómia ügyével. Nagy hiba volna, ha a határon túli magyarság minden idegszálával csak a magyar kormányra, az anyaországra hagyakozna, és minden problémájára Magyarországról várná a végsõ megoldást. Ugyanúgy helytelenítem azt a konformista, alkalmazkodó típusú kisebbségi politizálást is, amely a Bukarestben való kilincseléssel, a többség kegyeiben bízva próbálja kivívni céljait. Tehát ezen a téren jól össze kellene ötvözni a romániai magyarság kül- és belpolitikáját.

Sajnos, belpolitikai téren az RMDSZ eléggé elfeledkezett az autonómia programjáról. Ezt a szlovákiai felvidéki Magyar Koalíció Pártja legalább bevallja, és elismeri, hogy a kormányban való részvételért lemondott az autonómia politikájának erõteljes érvényesítésérõl. Másfelõl az RMDSZ csúcsvezetõsége, a szövetségi elnök a kezdettõl fogva balkézbõl utasította vissza a kettõs állampolgárságot. Késõbb ez az álláspontja kissé enyhült. Hál Istennek, a különleges státus esetében már nagyfokú hajlékonyságot mutat. Remélem, hogy az RMDSZ politikáját az elkövetkezõ években az autonómiapolitika és a határon túli magyarok státusára irányuló politika fogja meghatározni. Ezt más szóval úgy fejezhetnénk ki, hogy a nemzeti egység politikája.
kérdezõ: Simon András
Ki a politikai eszményképe? Nekem Bethlen Gábor fejedelem! Mi a véleménye arról, hogy Erdély érdekébe (!!) oda adott (!!) két várat a töröknek? Ön szerint van ennek mára is érvényes üzenete?
Tõkés László: A politikai bölcsességre nézve igencsak beszédes Bethlen Gábor példája, amit csak a történelmi idõk politikai távlatában lehetett igazán megérteni. A várak odaadását legkevésbé sem tartom politikai aprópénzre és napi politikára felváltható példának. Legfeljebb az az elvi tanulság szûrhetõ le belõle, hogy nagyobb haszon érdekében kisebb fajta áldozatokat érdemes hozni. Azonban a mi esetünkben éppen az a baj -- és ebben már nem talál a példa és a jelenlegi helyzet --, hogy jó ideje már többet veszítünk a réven, mint nyerünk a vámon. A két vár átadása fejében újabb várakat kívánnak el tõlünk. Tehát nem hogy a mi erõnk volna nagyobb és a politikai taktikánk célravezetõbb, hanem egyre inkább az önfeladás útjára sodródunk, és közben olyan fajta reálpolitikának próbáljuk beállítani megalkuvásunkat, mint amilyen volt Bethlen Gábor esetében a két vár, Lippa és Jenõ átadása. Egyedi példaképem nincs. Eszményképemet mindenképpen valahol Bocskai István, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos és Ady Endre vonulatában kereshetjük.
kérdezõ: Szarvas Huba
1997 õszén az udvarhelyi lakossági fórumon Orbán Viktor említése szerint, az itteni magyarság még nem használta ki az összes "fegyvert" az érvényesülés csatájában. Az Ön belátása szerint milyen radikális eszközökhöz nyúlhatna még a romániai magyarság, az országon belüli nagyobb önrendelkezés kivívása érdekében? Jöhet-e szóba hasonló szervezet alapítása, mint az ETA, vagy netán az IRA?
Tõkés László: Semiképpen nem volna célravezetõ ilyen erõszakszervezetek létrehozása. Szerintem ehhez egyfajta lelkület, népi, nemzeti alkat szükséges. Nem hiszem, hogy az erdélyi magyarság gerillaharcokra és robbantásokra termett volna. Legalábbis annyira pacifikálódtunk a Vereckei szoroson történõ bejövetelünk óta, hogy nem volnánk alkalmasak terrorista vagy erõszakos küzdelemre. Meg kellene viszont alakítanunk azokat az önkormányzati szervezeti formákat, amelyeket már Délvidéken is létrehoztak. Úgy vélem, létre kellene hoznunk az erdélyi magyar önkormányzatot, az autonómiák rendszerét. Ez nem ütközik a román jogrendszerrel.

Ezen a téren azonban annyira gyengék vagyunk, hogy még a Szövetségi Képviselõk Tanácsában és az Önkormányzatok Országos Tanácsában sem tûrjük meg az önkormányzatot. Mondom, mint az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Nem veszem ki magam ebbõl a szervezetbõl. Minden jó és rossz tulajdonságával ezek vagyunk mi. Megítélésem szerint gyökeresen változtatnunk kellene az RMDSZ eddigi felfogásán és harcmodorán, és sokkal bátrabban kellene politizálnunk. Távol a robbantástól, de távol a jelenlegi, inkább a negyvenes, ötvenes évek óvatoskodó kisebbségpolitikájára, vagy a Magyar Nemzetiségi Dolgozók Tanácsa politikájára emlékeztetõ jelenlegi magatartásunktól.
kérdezõ: Nagy László, Alexandrescu utca 7., Kolozsvár
A jövõt csak múltunk ismeretében lehet építeni. A romániai magyarság múltjában az RMDSZ-n kívül két nagy Összefogás van, az Országos Magyar Párt és a Magyar Népi Szövetség. A két elõd közül egyiket sem vállalja fel jogelõdként az RMDSZ? Az még érthetõ, hogy hajlamaikat titkolva most még nem vállalják fel a MNSZ-t, mint program-jogelõdöt, de mi a helyzet az Országos Magyar Párttal? Kínos megfigyelni, hogy ha az 1920-as 30-as évekrõl van szó, hogyan kerülik politikusaink (és kulturális civil szervezeteink vezetése) e párt emlegetését!
Tõkés László: Az elmúlt tíz évben magánbeszélgetésekben szó volt, hogy talán jó volna az Országos Magyar Párt örökségébe lépve politizálni. Sõt, az RMDSZ-nek az alternatívájaként is javasolták nem is olyan komolytalan emberek, hogy jó lenne a nemzeti érdekek hangsúlyozottabb vállalásával, kifejezetten a régi nemzeti párt nyomdokába lépõ pártot létrehozni. Ez el fog dõlni az õsszel. Nagyon kíváncsian várom a választások körüli erdélyi magyar politikai helyzet alakulását. Az egységrõl nem elég papolni, az egységet szerves módon kell megvalósítani, és semmiképpen nem az egység kényszerzubbonyával kell a jövõre készülni. Hogyha az RMDSZ nem lesz képes a jelenlegi irányvonalán változtatni, hogyha tovább folyik a nemzeti érdekek feloldódása az országos nagypolitikában, nem lesz más választás, mint új politikai pászmát nyitni. Úgy vélem, hogy az egyházat belülrõl kell megújítani, és nem egyházszakadást kell elõidézni. A reformáció nem akart új egyházakat létrehozni, de a korabeli pápa kiátkozta a reformátorokat. Mindent meg kell tennünk, hogy megújítsuk az egyházat, mutatis mutandis átalakítsuk az RMDSZ-t.
kérdezõ: Barabás Balázs, Budapest
Köztudott, hogy Ön helytelenítette az RMDSZ részvételét a kormányzatban. Hogyan vélekedik most errõl a kormányzási ciklus végén? Az eddigi tapasztalatok alapján támogatná-e a szövetség újbóli belépését a kormányba, amennyiben erre felkérnék?
Tõkés László: Szándékosan besulykolt elõítélet cáfolatával kell kezdenem a választ. Nem helytelenítettem a belépést a szónak ennek az értelmében, hanem úgy véltem, hogy szigorúan papírra kell fektetni, egyezségben kell rögzíteni a kormányba lépés feltételeit. Úgy ahogyan az, minden valamire való demokráciában történik. Nem titkos egyezséget kell kötni - ami állítólag megkötetett -, hanem nyilvánosan meg kell szabni a kormányban való részvétel feltételeit. Ez általános elfogadott demokratikus módszer, politikai játékszabály. Éppen ezért nem értem, hogy ez miért nem történt meg.

Négy év után most már látszik, hogyha valamit is ígértek a román koalíciós partnerek, azt nem adták meg az RMDSZ-nek. Sõt, a legtöbb esetben, azt a kevés eredményt is, amit elért az RMDSZ, saját koalíciós partnereitõl ki kellett csikarnia. A koalíciós partnerek nemhogy az RMDSZ-szel, hanem egymással szemben vállalt kötelezettségeiket sem teljesítették. A parasztpárt és a Demokrata Párt közti ellentétek végletesen elgyengítették a koalíciót az elmúlt négy évben. Ennek is tulajdonítható a szinte biztosra vehetõ bukása a jelenlegi koalíciónak a közelgõ választásokon. Hangsúlyozom: nem voltam ellene a kormányba való belépésnek, de azt igenis elvártam volna, hogy tudjuk, miért mit kapunk, és miért mit adunk.
kérdezõ: Farkas D. Gábor
Azt szeretném, ha Tõkés László egyértelmûen elmondaná véleményét a MIÉP-rõl, valamint a MIÉP-nek az iránta való viszonyulásáról.
Tõkés László: Tagadhatatlan, hogy a MIÉP, a Magyar Igazság és Élet Pártja teljes mértékben elkötelezett a határon túli magyarság ügye iránt. Ezt mindenképpen értékelem bennük. Az viszont már más kérdés, hogy a MIÉP politizálási stílusa milyennek minõsül. Tõlem idegen az a fajta frazeológia, amelyet õk használnak. Mi itt, Erdélyben nem szeretjük a nemzeti frázisokat. Ha tehát gyököt vonnánk ezekbõl a szövegekbõl, körülbelül eljutnánk a helyes megfogalmazásig.

Másfelõl politikailag nem tartom célravezetõnek ezt a fajta politizálást, mert sok esetben éppen az ellenkezõ hatást érik el. Példának okáért a Magyarok Világszövetségének közgyûlésén az egyik vezetõ MIÉP-es pártállású mértékadó politikus olyan galibát csapott a Trianoni békeszerzõdés felülvizsgálatára vonatkozó javaslatával, hogy ezáltal jó néhány magyar politikust a békeszerzõdés felülvizsgálatától való elhatárolódásra kényszerített. Itt még egy nagy kérdõjel van ugyan, de ez már független a MIÉP-tõl. Éspedig: meddig ésszerû feszíteni a húrt? Ez az RMDSZ számára is alapkérdés. Ezt szokták nekem is mondani a velem szembenálló hivatalos RMDSZ-es politikusok. Az is rossz, ha nem használjuk ki maximálisan a politikai mozgásterünk adta lehetõségeket, de az is, hogyha túllövünk a célon. Meggyõzõdésem szerint az RMDSZ messze alatta marad a lehetõségek kihasználásának. Ehhez képest az, amit Erdélyben radikalizmusnak neveznek csak duzzogás ahhoz képet, hogy mit kellene és lehetne megfogalmazni.
kérdezõ: Bodoni László
Kíváncsi volnék, tagadja-e az RMDSZ jelmondatát, mely szerint egységben az erõ. Lát-e valamilyen lehetõséget az RMDSZ feldarabolódására? Ön mely irányzatot képviseli, az erõsebben, határozottabban fellépõkét, vagy a diplomatikusabb irányvonalat?
Tõkés László: Az egység lehet nagyon hasznos és üdvös, de ugyanakkor átcsaphat saját maga ellentétébe is. Gondoljunk csak a reformáció elõtti megmerevedett katolicizmus középkori egyházegységére, amely kalodában tartotta a lelket és a lelkiismereti szabadságot, vagy a kommunista párt körül kialakult egységre a kommunista rendszer idején. Ez a fajta egység nem kívánatos. Sõt, pusztító, hiszen csírájában elfojt minden másként gondolkodást, pluralitást. Jómagam feltétlen híve vagyok az egységnek, de csakis azzal a feltétellel, ha ez nem elfojtja, hanem felszabadítja a politikai erõinket, és kedvezõ keretet biztosít a magyar érdekek képviseletére. A jelenlegi RMDSZ vezetés az egység demagógiai irányába csúszott el, és mindent kiátkoz, tilt, az utóbbi idõben már egészen drasztikus eszközökhöz is nyúl annak érdekében, hogy a saját politikai irányvonala körüli egységet, mint egyedüli üdvözítõ, alternatíva nélküli egységet megõrizze.
kérdezõ: Fenesi László
Szeretném megkérdezni, hogy a püspök úr szerint az egyház szerepe kimerül a lelki oktatásban, a lelki béke megtalálásában, vagy más szerepe is van az egyháznak, gondolok itt az erdélyi történelmi egyházaknak arra a kötelességére, hogy tovább éltesse a nemzeti öntudatot, a nemzeti érzést, hovatartozást az erdélyi magyarságban. Ha ez így van akkor, hogy lehetséges, hogy számos magyar többségû településen még említést sem tettek a lelkészek a szörnyû évfordulóról, a nemzetölõ Trianon évfordulójáról? Még mindig tabutémának számít Trianon ténye egy demokratikusnak mondott államban, alapvetõ jogaink megvonásáról van itt szó, a gyászhoz való jogunktól is meg akarnak fosztani bennünket?
Tõkés László: A múltat be kell vallani, s ez nem is kevés. Tehát nem képzelhetõ el olyan magyar kibontakozás, amely az elhallgatás hazugságára épülne. Trianon nemzeti katasztrófa. Nem beszélni róla azt jelentené, mintha Mohácsról nem beszélnénk. Önbecsülésünknek az is hozzátartozója, hogy tisztán és nyíltan beszéljünk Trianonról, és megemlékezzünk róla. Az Anyaszentegyház a kommunista idõszak, az egypártrendszer csonkasága miatt olyan funkciók ellátásra kényszerült, amelyeket nem volt kinek elvégeznie.

Az egyháznak a történelmi önazonosságot, a nemzeti öntudatot kellett munkálnia. Ez természetes fejlemény. Nem az egyház kereste magának ezt a feladatot. Az egyház ösztönösen ráérzett arra a hiányra, amelyet akár az éhség és a szomjúság állapotához is hasonlíthatunk. Egyszerûen annak a bibliai parancsnak engedelmeskedett, hogy az éhezõnek és a szomjúhozónak enni és inni adjon. Van ahol az egyház ezt nem tette meg. Például Magyarországon azért nagy az elidegenedés az egyháztól - magyarázzák komoly szakértõk -, mert a legsötétebb kommunista elnyomás idején az egyház nem állt ki saját híveinek társadalmi, politikai jogainak a védelmében. Ezért a társadalom nemcsak a hatalomtól idegenedett el, hanem saját egyházától is. Ha az egyház hû önmagához, minden tekintetben azonosul a népével.
kérdezõ: Muzsi András, Mehedinti út 66-68, Kolozsvár
Az RMDSZ tiszteletbeli elnökétõl kívánom megkérdezni: érdekképviseleti szervezetünk hogyan minõsíti az erdélyi magyar nép hagyományainak végpusztulási folyamatát, és egyáltalán szándékában áll-e gyógykezelni a nyugat anyagi és szellemi széria-reklám termékeinek kórokozójától súlyosan fertõzött erdélyi magyar életmódot?
Tõkés László: Ez a kérdés nemcsak az erdélyi magyarságot sújtja. Ebbõl a szempontból még rosszabbul áll a anyaországi magyarság. A nyugati behatások, az elnemzetietlenítõ, elgyökértelenítõ nyugati befolyás ott is katasztrofális tud lenni, ahol többségben vagyunk. Természetesen mindenkinek a saját betegsége fáj. Engem ilyen értelemben ez az újabb kori "metamorphosis Transsylvaniae" mind hitbeli, mind nemzeti téren nagyon elkeserít. Látom azt a lelki, szellemi bóvlit, amit vallás címén exportálnak külföldrõl az elsekélyesedett nyugati vallásosság színvonalán. Látom azt, ami a nemzeti hagyományainkat pusztítja. Az egyház ösztönösen és tudatosan is jól viszonyul ezekhez a folyamatokhoz. Igyekszik kivédeni ezeknek a romboló hatását. Habár nagyon sok esetben az egyházban is teret hódít az igénytelenség, az ízlésromlás, az értékrendbeli zavarodottság. Az egyház sem rendelkezik már teljes immunitással ezekkel a hatásokkal szemben. De még mindig az egyház tesz a legtöbbet ezeknek a kivédése érdekében.

Az RMDSZ olyan átfogó esernyõszervezet, amely a politikai küzdelemtõl az anyanyelvápolásig terjedõen minden nemzeti jellegû tevékenységet magába foglal. Úgyhogy nagyon nehéz megragadni, hogy hol és miben áll az RMDSZ felelõssége ezen a téren. Az EMKE, a különféle civil szervezetek, az anyanyelvápolók szövetsége is tagjai az RMDSZ-nek. Nagyon nehéz átfogó, globális ítéletet mondani, hogy ebben a tekintetben mit tesz, és mit nem tesz az RMDSZ. Valójában mi magunk vagyunk az RMDSZ. Azt hiszem, hogy itt már kifejezetten a funkcionalitás felõl kell megközelíteni a kérdést. Azoktól kell mindezt számonkérni, akiknek alapvetõen ez a feladata.
Korábbi vendégeink: Eckstein-Kovács Péter
Frunda György
Markó Béla
Patrubány Miklós

© TransIndex 2000