TransFórum Alföldi Lászlóval, a kolozsvári magyar fõkonzullal

Korábbi vendégeink: Boros János
Eckstein-Kovács Péter
Frunda György
Jenei Imre
Markó Béla
Patrubány Miklós
Tõkés László


kérdezõ: Meggyesi Kálmán, Kolozsvár
Tisztelt fõkonzul úr! A kolozsvári magyar fõkonzulátus több mint hároméves tapasztalattal rendelkezik. Ön szerint milyen státust sikerült ennek a külképviseletnek kiharcolnia Kolozsváron?
Alföldi László : A kolozsvári fõkonzulátus már a Ceausescu-idõszakban, 1980-tól '88-ig mûködött. Én '84-tõl '88-ig itt voltam, aztán három éve nyílt újra. Az akkori román kormány és a magyar-román kapcsolattartás nagy eredménye volt, hogy a fõkonzulátus '97 nyarán újra megnyílt. Én magam bõ egy éve vagyok itt, és arra törekedtem, hogy a kolozsvári fõkonzulátus a maga sajátos szerepének megfelelõ súlyt kapjon, minden szempontból. Itt gyakorlatilag egyetlen szobában mûködtünk, tarthatatlan állapot volt. Most 260 négyzetméteren mûködünk, fel fogunk újítani további 240 négyzetmétert, amit bérlünk, itt kulturális központot szeretnénk létrehozni. Ez a Kárpát-medence egyik legfontosabb állomáshelye, egy reprezentatív külképviselet kell legyen. Ami ennél még fontosabb, a politikai, kulturális, társadalmi kapcsolattartás szempontjából is, hogy a konzulátusnak egyfajta erdélyi nagykövetség-szerepe van. A magyar külpolitika számára a határon túli magyarság, ezen belül a legnagyobb határon túli közösség, az erdélyi, nagyon sokat számít, és nem véletlen, hogy amikor bizonyos szempontból — nem szembeállítva a dolgokat, de mégis érzékeltetve — külügyi vezetõk Budapesten Budapest-Bukarest-Kolozsvár egyeztetésrõl beszélnek, ami a nemzetpolitikát illeti — adott esetben ez a státustörvény. A határon túli magyarság legfontosabb intézményeit illetõen Kolozsvárnak megvan az a súlya, szerepe, hogy ez Erdély szellemi-kulturális fõvárosa, és a romániai magyarság intézményei közül is a legfontosabbak a mai napig is Kolozsváron vannak.
kérdezõ: Dezsõ Gusztáv, Kolozsvár
Lehet-e, és egyáltalán érdemes-e párhuzamot vonni a hajdani kolozsvári konzulátus — a dr. Rékás Domokos idejében mûködött intézmény — és a mostani között?
Alföldi László: Természetesen. Kézenfekvõ a párhuzam, vannak azonosságok és különbözõségek, hiszen más a történelmi helyzet. A Ceausescu-diktatúrában például egy piros-fehér-zöld zászló kitétele is elviselhetetlen politikai tehertétel volt a magyar-román politikai kapcsolatokban. Akkor is tartottunk fogadásokat, koktélokat, de akkor a megjelenés engedélyéhez kötötték. Eljöttek Kányádi Sándortól Dorel Visanig a romániai polikai-kulturális személyiségek. Ismert tény, hogy nagyon nehezen kerültek be magyarországi könyvek, sajtótermékek. Az akkori magyar fõkonzulátus rendszeresen névreszólóan ellátta a romániai magyar vezetõ értelmiséget folyóiratokkal, könyvekkel. Ez akkor hiánypótló tevékenység volt, hiszen a szerkesztõségek sem rendelkeztek ilyesmivel. Olyan is volt, hogy adott esetben életmentõ gyógyszert, egészségügyi kezeléseket közvetítettük. Ennek ma már intézményes keretei vannak, a MÁÉRT-tól kezdve a Segítõ Jobbig. Ma más idõszámítás van mind Romániában, mind Magyarországon, ezek a dolgok ma természetesek. Ilyen szempontból a magyar fõkonzulátus ezt már nem tudja felvállalni, és nincs is erre szükség. Arra viszont igen, hogy a magyar kormány figyelmét láttassa, és aktívan részt vegyen a helyi társadalmi-politikai közéletben.
kérdezõ: Kelemen Attila
Fel van-e infrastrukturálisan készülve a konzulátus az esetleges vízum-hisztéria kiszolgálására?
Alföldi László: A felkészülés folyamatban van. Ez három év múlva lesz esedékes, legkorábban, hiszen Magyarországnak is sok feltételnek kell még eleget tennie a schengeni normákat illetõen. Nyilvánvaló, akkor nem a kolozsvári konzulátusnak kell valamennyi román állampolgár vízumát kiadni, hiszen egy konzuli hálózat fejlesztésérõl lesz szó. A határon is fel lehet majd venni vízumokat, de nyilván a kérések legnagyobb része ide fog összpontosulni. A jelenlegi létszámmal ez lehetetlen lenne. Most évi 12 ezer vízumot adunk ki, ennek a döntõ része munkavállalási vízum, ez így — hét magyarországi kiküldöttel, három helyi alkalmazottal a teljesítõképesség határán van. Hétfõn, szerdán és pénteken három-négyszáz ember jön, a terjeszkedéshez plusz létszám kell és plusz helyiségek. A legjobban úgy oldódna meg ez a dolog, hogy Románia lekerüljön a feketelistáról, és ne legyen már erre szükség.
kérdezõ: Kelemen Attila
Hogyan értékeli a Provincia mûhelyében elindult szellemi folyamatot? Változik-e a konzulátus politikai szerepe egy adminisztratív szempontból is provinciákra osztott Romániában?
Alföldi László: Tisztelem-becsülöm azokat, akik a Provinciát elindították, magyar és román politológusokat, egyetemi tanárokat, kutatókat. Emlékszem, amikor Tusnádfürdõn, a Bálványosi táborban ott volt Orbán Viktor (és ügyvezetõ miniszterelnökként Mircea Ciumara), valaki a hallgatóságból feltette ezt a kérdést: Hogyan lehet az, hogy Erdély költségvetése akkora, mint Bukaresté, pedig megtermeli a román nemzeti jövedelem háromnegyedét, aminek egynegyedét kapja vissza. Ciumara elutasította, mondván, hogy ez téves adat, de nem tudta meggyõzni a hallgatóságot ennek ellenkezõjérõl. Ebbõl a szempontból is jó dolog, ha magyar és román értelmiségiek errõl együtt gondolkodnak, ha a sajóban ez teret kap.
kérdezõ: Pór Gábor
Milyen a kapcsolata Kolozsvár polgármesterével? Válaszát köszöni, Pór Gábor
Alföldi László: Legfeljebb levelezõi viszonyban állunk néha, személyes kapcsolat nincs. Amikor ide készültem, mindenki megkérdezte tõlem, Funarral hogy lesz? Azt válaszoltam: a diplomáciai szabályok oldaláról nézve, a nagykövet, fõkonzul kinevezéséhez személy szerint, agréement alapján kell hozzájáruljon a fogadó állam. Ez a román kormány, elnök és a külügyminisztérium feladata. Nincs olyan kötelezettség, hogy a helyi polgármesterrel kell hivatalos kapcsolatba lennünk. Más kérdés, hogy a legtermészetesebb dolog lenne a protokolláris kapcsolat, hogyha nem szélsõséges, magyargyûlölõ polgármestere lenne Kolozsvárnak Funar személyében. Ilyen körülmények között az ember törekszik arra, hogy elkerülje a találkozás lehetõségét is, ami kellemetlen lenne nem annyira nekem, vagy Funarnak, hanem az adott környezetnek is. Jó kapcsolatom van viszont a helyi önkormányzat más személyiségeivel — Mircea Gavrilaval, Boros Jánossal, az RTDP, az NLP, a DP képviselõivel, szenátoraival, helyi önkormányzati embereivel, mindenkivel — Funart leszámítva.
kérdezõ: Korpos Magda
Nagyon örvendek a lehetõségnek, hogy Önnek kérdést lehet föltenni. 28 éves, egészségügyben dolgozó, magyar nemzetiségû román állampolgár vagyok. Az idén januárban a bukaresti Amerikai Nagykövetséghez vízumkérelmet nyújtottam be, de nagyon kategorikusan elutasítottak, jóformán meg sem néztek irataimat. Tanulmányi vízumot kértem, ugyanis akkor úgy tûnt, hogy így könnyebben sikerül megkapnom. Valójában dolgozni szerettem volna egy fél évig, hogy ezáltal jobb megélhetést bíztosítsak itt magamnak. Nagyon el vagyok keseredve és nem találok megoldást. A családá akihez mentem volna, nagyon kér, hogy menjek, erdeklõdjek és tegyek meg mindent ez ügyben, mert most nagyon nagy szükségük van rám. Egyedüli lehetõség számomra ez, és nagyon tanácstalan vagyok. A kolozsvári Amerikai Nagykövetség kirendeltségi irodáján semmi eséllyel sem biztattak, hisz sem anyagi javak, sem családom nincs, amivel garantálni tudnám nekik a hazajövetelemet. Kérdésem az lenne: Magyarországon az Amerikai Nagykövetségen lenne-e esélyem vízumot kapni?
Alföldi László: Sajnos, arra nincs lehetõség, hogy a budapesti amerikai nagykövetség román állampolgárnak vízumot adjon. Ez alól olyan kivételek vannak Budapesten, hogy ha például Sütõ András, Kányádi Sándor, vagy a romániai magyarság más "utazó nagykövete", például egy Herder-díjas író, el tudom képzelni, hogy a müncheni magyar fõkonzul ír a budapesti német nagykövetnek három sort egy faxon, és kéri, hogy Budapesten vehesse fel az illetõ a vízumot. Nagy értetlenség van különben a nyugati nagykövetségek részérõl még ilyen esetekben is; mint gyakorló konzul azt tudom mondani, hogy nagyon sok ember nem tájékozódik kellõképpen, és úgy kezd ügyintézésbe.
kérdezõ: dr. Peter Scharf
Milyen országimázs-feladatai vannak egy magyar konzulnak?
Alföldi László: Mint minden magyar diplomatának, fõ feladata, hogy a magyar kormányt, Magyarországot képviselje, minél jobb megítélést közvetítsen a fogadó országba. Kolozsváron nem annyira ebben áll a szerepünk, hiszen ide minden csatornán eljut az anyaországból az információ, hanem erkölcsi-politikai téren kellene azt képviseljük, hogy a magyar kormány rendkívül fontosnak tartja, hogy hogyan él a romániai magyarság, segíteni szeretne neki minden olyan törekvésében, amely a szülõföldön való megmaradást elõsegíti, ami kulturális-gazdasági helyzetét javítja. Ebben nagyon nagy szerepe van a bukaresti magyar nagykövetségnek és a kolozsvári fõkonzulátusnak, és bízom abban, hogy a majdani csíkszeredai konzulátusnak is az lesz.
kérdezõ: Petri Zsolt, Tel Aviv
Mi a különbség a romániai magyar és a magyarországi román konzul, konzulátus szerepe, státusa között?
Alföldi László: Az õ munkájuk nagyrészét az teszi ki, hogy olyan román állampolgárokkal foglalkoznak, akik Magyarországon bajba kerültek. Ilyen szempontból a magyarországi román konzulnak nehezebb dolga van, mint nekünk. Rengeteg kitiltás, büntetõeljárás, autóbaleset, illegális munkavállalás, kitoloncolás, börtönlátogatás emészti fel a szegedi vagy budapesti fõkonzul idejének hetven százalékát. Egy év alatt nyolcmillió körül lehet a határátlépések száma Romániából Magyarországra. Ha csak minden ezredikkel történik valami, az is már egy óriási szám.
kérdezõ: Salamon Márton László
Mit szokott magyarországi ismerõseinek szuvenírként Erdélybõl vinni?
Alföldi László: Az attól függ, milyen ismerõsrõl van szó. A legnagyobb örömet a mai napig a szilvapálinka szerzi, és például ha Martonyi János külügyminisztert vagy Németh Zsolt államtitkárt valami apró dologgal szeretném meglepni, akkor nem skót whiskyt vesz vagy drága francia konyakot, hanem egy jó erdélyi szilvapálinkát.
kérdezõ: Maksay Katalin, Kolozsvár
Magyar hivatalosságok többször hangoztatták, hogy Kolozsváron a magyarországi képviselet a mai konzulátusi és turisztikai mellett kulturálissal és gazdaságival is bõvül. Mi lesz a sorsa a kolozsvári Magyar Kulturális Intézetnek és gazdasági képviseletnek?
Alföldi László: Ez is elsõsorban pénz kérdése. Politikai szempontból, elkötelezettségi szempontból teljesen világos, hogy a Kárpát-medencében reprezentatív módon jelen kell lennie a magyar külpolitikának, és ahol erre lehetõség van — ki ne szeretne kulturális központot, fõkonzulátust? Ennek azonban komoly anyagi vonzatai vannak, sok százmillió forint egy ilyen intézmény egész éves fenntartása. Kulturális központhoz kell egy nagy, reprezentatív helyiség, amely alkalmas kulturális események rendezésére, fogadásokra. Van egy ilyen helységünk, amit már két éve bérelünk, ugyanitt a Fõtéren, a földszinten, egy volt üzlethelyiségben. Eddig nem volt a Külügyminisztériumnak pénze, hogy ezt felújítsa. Ez körülbelül 35-40 millió forintot jelentene. Kaptunk arra ígéretet, biztatást, hogy talán erre az évre ennek az összegnek az elkülönítése megtörténik.
kérdezõ: Balló Áron, Kolozsvár:
A fõkonzulátus által az október 23-án rendezett kolozsvári fogadáson a Continental Szállóban többen hiányolták, hogy semmiféle beszéd, még csak egy rövidke köszöntés sem hangzott el a rendezõ magyar hivatalosságok részérõl, noha nemzeti ünneprõl volt szó. Mi lehetett ennek az oka?
Alföldi László: Ne szokás nemzeti ünnepen beszédet mondani, kivéve a nagy nyugati országokat. Egy amerikai, egy német, egy francia nemzeti ünnepen, ahova meghívnak 1500 embert, mondanak egy beszédet, amit oda-vissza tolmácsolnak. Ez majdnem egy órát igénybe vesz, és elég feszélyezett hangulatot teremt. Nem hiszem, hogy sokan szeretnék, ha mi ezt meghonosítanánk itt.
kérdezõ: Balló Áron, Kolozsvár:
Milyennek látja a kolozsvári Szabadság munkáját, teljesítményét? Mit lát a lap legfõbb erényének és árnyoldalának?
Alföldi László: Nagyon szeretem a Szabadságot, és nem tudnám objektíven összehasonlítani mondjuk a Népszabadsággal, a Krónikával vagy bármilyen más újsággal, mert ismerem a munkatársait, a régi munkatársak közül is nagyon sokat. Mindennap olvasom, azzal kezdem a napot. Fantasztikus az, hogy ma már az internet, a hírügynökségek jóvoltából az ember szinte ugyanazt olvashatja Kolozsváron, mint a magyarországi napilapokban. Ez egy óriási teljesítmény azok részérõl, akik az újságot szerkesztik, és a jelenlegi körülmények között csoda, hogy a Szabadság így tud mûködni. A Szabadságnál nagyon jó az internetes gyorsaság — le lehet szedni a hhrf honlapjáról, át lehet emelni fél oldalakat, cikkeket, ami nagyon segíti az embert, hogy gyorsan tudja meg és továbbíthassa a híreket, információkat. Sok sikert kívánok minden munkatársnak munkájában és a Szabadság lehetõség szerinti még nagyobb példányszámban való megjelenéséhez.

© TransIndex 2000