Andrassew Tőkés-könyve kapcsán
    Andrassew Tőkés-könyve kapcsán
    Ne vígy minket a kísértésbe címmel, könyv formájában dokumentumokat, többek között magánlevelezést tesz közzé és kommentál a magyarországi publicista. Tőkés erre bepereli. Mi a morál? » Kelemen Attila Ármin írása

    Olaszosan nyert Bajnokok Ligáját a Chelsea Olaszosan nyert Bajnokok Ligáját a Chelsea
    Precízen védekezett, lehetőségeivel jól élt, így elhódította London és fennállása első BL-trófeáját a Chelsea. A Bayernnél csak magukat okolhatják a kudarcért. » sportoldal.ro
    A Nyugat szatirikus ábrázolása az '50-es években
    A magyar karikaturisták legalább annyira humoristának tekintették magukat, mint propagandistának. A hatalom is úgy érezte, az ellenség kigúnyolása gyanús színezetet kap. »

    II. Székelyföldi Biennále: szellemi kaland II. Székelyföldi Biennále: szellemi kaland
    Megnyitották a grafikai szemlét; a magas színvonalú anyag a majdani kortárs erdélyi kiállítótér egyik alapköve lehet. Tudd meg, kik nyerték a díjakat! fotógalériával »

    Ne ítélj? Újra Cannes-ban Cristian Mungiu
    A După Dealuri a néhány éve Moldovában zajlott, apácák és egy pap által végrehajtott ördögűzéses történetet meséli el, a sztori személyes hátterét is kibontva. » Cannes 2012 a helyszínről
    Mesterhármas kipipálva: újból bajnok a CFR Mesterhármas kipipálva: újból bajnok a CFR
    Megszerezte fennállása harmadik bajnoki címét a Kolozsvári CFR, miután a pénteki esti derbin 0–2-ről fordítottak az U pályáján, a hazaiak csatárjának kiállítása után. » sportoldal.ro

    Hirdetés

    Bepereli Tőkés a róla könyvet író Andrassewet és kiadóját Bepereli Tőkés a róla könyvet író Andrassewet és kiadóját
    A Népszava publicistája a Ne vígy minket a kísértésbe című kötetben a politikus magánéletét is elénk tárja – többek közt a feleségével folytatott levelezés közlésével. »
    Lazán vette az akadályokat a polgármesterjelöltek vitáján Eckstein
    A „barátságos mérkőzésen” az RMDSZ jelöltjét nyertes attitűdje és higgadtsága átsegítette a kényelmetlen pillanatokon. Az EMNP-s Gergely több ízben is úgy tűnt, hogy elmerül. »

    Mozit nyit Eckstein-Kovács Péter
    Az ECKSTEIN MOZI egy olyan projekt, amely a városfejlesztést érintő témákról kíván vitát gerjeszteni. Vasárnap este a ”A boldogság közgazdaságtanát” vetítik. »
    Kipukkadhat a Facebook tőzsde-lufija? Kipukkadhat a Facebook tőzsde-lufija?
    A vállalatot tőzsdei jegyzése során 104 milliárd dollárra értékelték, a befektetők a bevételek rohamos növekedésére spekulálnak. Beválnak a reményeik? »

    Ráduly magyarázatot kért a vörös csillag felhelyezése miatt: hatan a hét híréről
    A csíkszeredai tűzoltó alakulat Ügyes Ujjak Kézimunka Köre alig győzi az iramot, miután a napokban Törökország és Kína is nagyobb mennyiségben rendelt tőlük vörös csillagot és félholdat. » salto vitale
    Tűzoltás és stratégiai vízió hiánya: egészségügyi mediátorok Romániában
    Az előző kormány által decemberben elfogadott romastratégia 2020-ig 25%-kal növelné a mediátorok arányát. Ám, hogy most hányan vannak, és pontosan hányra lenne szükség, senki nem tudja. »

    Közösen hívna le EU-s forrásokat Hargita és Kovászna megye
    Tíz év alatt 800 millió eurót hívnának le, az elsődleges prioritás a térség megközelíthetőségének javítása. A gazdasági fejlődés motorját a gyógyturizmusban látják. »
    Szolidaritási adót vetnének ki a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
    Ponta 2013-tól vezetné be a többletadót a 10 ezer lejt meghaladó jövedelmekre. A nettó átlagbér jelenleg 1543 lej, az átlagnyugdíj pedig 778 lejt tesz ki. »

    Kelemen: figyelemre méltó gesztus Ponta ajánlata
    A kormányfő javaslata jó esélyt teremt arra, hogy Kolozs, Máramaros, Arad, Brassó, és akár Temes megyében is legyen magyar képviselő – fogalmazott az RMDSZ elnöke. »
    Fizetett az Ufó fényképezőgépét ripityára törő bányatulajdonos Fizetett az Ufó fényképezőgépét ripityára törő bányatulajdonos
    Rég nem láttunk ilyen sajtós szolidaritást: csütörtökön 26 fotós vonult ki fotózni a keményfalvi kőfejtő mellé. »

    Ma kezdődik a III. Székelyföld Napok
    Megnyílik a grafikai szemle, szombaton hagyományos termékek vására Csíkban, városnapok kezdődnek Szovátán. Vasárnap Nárciszfesztivál Szentegyházán és népzenefesztivál Szejkén. »

    Hétfő délig lehet még szavazni a Kastélynaptár 2013: Tavasz fotóversenyben
    A legtöbb szavazatot gyűjtő fotó beküldőjét 300 lejes, a második helyezettet 200 lejes, a harmadikat pedig 100 lejes díj illeti. »

    Bonus Pastor rövid terápiás programok: bizalom ismételten
    A szervezők hét résztvevőt kérdeztek arról, hogy miért vett részt a terápián. Kiderült, hogy otthon nem látták olyan súlyosnak a helyzetet, mint ahogyan erről itt meggyőződtek. » interjú
    Meghalt Donna Summer Meghalt Donna Summer
    A diszkókorszak királynője 63 éves volt, és hosszú ideje küzdött a rákkal. Öt Grammy-díja volt, egyik dala elnyerte az Oscart. videóval »

    Etnofolk.eu: digitalizálják a közép-európai néprajzkincset
    Az uniós projektben Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia hat intézményének konzorciuma vesz részt. »
    Csokiból készített hanglemezt egy horvát punk zenekar
    Nagyon magas kakaótartalmú csokoládéból készítettek korongot, és abba nyomatták a mikrobarázdákat. A kislemezen csupán O kakva luna című régi sláger hallható. »

    Maszkulin legendák
    Haneke, Kiarostami, Cronenberg, Ken Loach, Xavier Dolan – csak néhány név a legendás rendezők tömkelegéből, akik idén megfordulnak a Croisette-en. fotógalériával » Cannes 2012 a helyszínről
    Kémnek véltek egy döglött gyurgyalagot Törökországban
    Gyanúsan nagynak találták a madár csőrén a légzőnyílásokat és úgy vélték, mikrocsipet építhetett bele az izraeli titkosszolgálat. A kémelhárítást is értesítették. »

    Gergely Edó

    Kis utazás (fagyosszentekkel az urszitoárék földjére)

    A legtöbb erdélyi nem él annyit, vagy úgy Bukarestben, hogy megszerethesse. Én nyolc év után pont eléggé megszerettem ahhoz, hogy többet ne kívánkozzam oda lakni.

    Magyari Tivadar

    Jött a banya a tanyáról

    Zsigmond Csilla

    Párhuzamos valóságok?
    Válságkezelés: elszegényedés vagy hiperinfláció?
    V É L E M É N Y V E Z É R

    A megszorításalapú válságkezeléstől azt várják, hogy a nép elég szegény legyen ahhoz, hogy ismét megérje termelő tevékenységet is folytatni.

    Ha Görögország kiesik, a mi helyünk se biztos
    V É L E M É N Y V E Z É R

    Az EU gazdaságilag és politikailag leginkább összetartozó államai egy mag-Európát hozhatnak létre a déliek nélkül. Az igazi kérdés a keleti periféria: a lengyel és cseh részvétel biztos, a magyar nem.

    Fidesz, adók, adók, adók: 2013-tól más világ jön?
    V É L E M É N Y V E Z É R

    A Fideszben közép- és felső szinten is egyre többen látják és burkoltan be is ismerik, hogy mi is a valódi a probléma az elmúlt két év gazdaságpolitikájával.